Állami költségvetés - 1913

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIK. FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1913. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

195 csönök, végül a tejgazdasággal kapcsolatos hussertéstenyésztés előmozdítására szolgáló kölcsönök fedezésére kívánatos felhasználni. 5. Termelő és értékesítő szövetkezetek. Az országos közgazdasági alapot eddig ezen szövetkezetek érdekében nagyobb arányban nem vettem igénybe, minthogy azok a szövetkezetek, amelyek e támogatás iránt hozzám folyamodtak, a tárcza rendes hitelében nyertek segélyezést. A folyó év elején azonban meg­indítottam a tárgyalásokat a pénzügyminister úrral az irányban, hogy hozzám forduló termelő- és értékesítő szövetkezeteket az esetről-esetre esetleg kölcsö­nök útján is támogathassam. 6. Gőzekeszövetkezetek. A gőzekeszövetkezetek támogatása az 1912. évben oly módon történt, amint azt a mult évi költségvetések indokolásában szeren­csém volt jelenteni, nevezetesen az ily szövetkezeteknek kamatsegélyt nyúj­tottam. Ezen az alapon az 1912. évben Komárom székhelylyel alakult meg a Felső-Dunai gőzekeszövetkezet. Azonkívül a mély talajmivelés meghonosításának nagy fontosságú kér­tlésére való tekintettel egy nagyobb szabású magánkezdeményezést is jelenté­kenyebben támogatásban részesítettem az országos közgazdasági alapból. Nevezetesen az 1912. évben alakult országos bérszántó vállalat fordult hozzám az év elején azzal a kérelemmel, hogy azon törekvésében, melyszerint a mély talajmivelést talajmivelő gépeknek mérsékelt bér fejében a gazdáknak rendel­kezésre bocsátása által előmozdíthassa, támogassam. Minthogy véleményem szerint minden alkalmat meg kell ragadni mezőgazdaságunk belterjességének fokozása érdekében, nem véltem elzárkózhatni azon kérelem elöl, hogy ezen társaságot ugy üzletrészek jegyzésével, mint pedig forgótökének rendelkezésre bocsátásával támogassam. A 150.000 K értékben jegyzett üzletrészek, valamint a nyújtott összesen 100.000 Kt kitevő kölcsön fejében, melyet természetesen kellő biztosíték mellett bocsátottam csak a társaság rendelkezésére, kikötöttem, hogy a vállalat azon dijakat, amelyeket a bérszántás fejében a gazdáktól szedni kiván, jóváhagyás végett elém terjeszteni köteles. i) Erdővásárlási alap. Az 1904. évi XIV. törvényczikkel az erdővá­sárlási alap gyarapítására megszavazott 5,000.000 Kból az 1907., 1908., 1909., 1910. 1911. és 1912. évekre IV., V., VI., VII. VIII. és IX. részletként előirány­zott évenkinti 500.000 K az alap javára még nem lévén folyósítva, addig, amig ezen összeg az említett alap javára befolyni fog, a mellőzhetetlenül szükséges erdöbirtokvételekről az erdövásárlási alap évenként várható egyéb bevételeiből, illetve valamely más megfelelő módon szándékozom a pénzügyminister úrral egyetértőleg gondoskodni. k) Az erdei vasutak építése és felszerelése. Az 1904. évi XIV. t.-cz. rendelkezéseihez képest az erdei vasutak építése és felszerelésére engedélyeztetett 3,150.000 K beruházási hitel. 25*

Next

/
Thumbnails
Contents