Állami költségvetés - 1913

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIK. FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1913. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

188­kivett és házilag teljesítendő kotrásra 20.000 K, végre a Begafö-jankahidi uton levő régi fából épült Begahidnak elbontására, a hidlábak kiszedésére és új korlátok és kerékvelők elkészítésére, mint házilag teljesítendő munkálatokra 1911. évben 2.000 K, továbbá 1912. évben ezenfelül még 1.012 K 03 f engedélyeztetett. Ugyancsak az előirányzat terhére a Begncsatornának Nagybecskerektől Temesvárig hajózhatóvá tétele érdekében 1912. évben még a kővetkező mun­kálatok és tervmódosítások engedélyeztettek : a Begaszentmihály község határában szükséges területek kisajátítására 1.989 K; az V. számú magyarszentmártoni vízlépcsőnek a vállalat által létesí­tendő műtárgyainál a téglafalazatoknak terméskővel való burkolása folytán többköltségre 31.789 K 52 f; az V. számú vízlépcsőnél részben, a VI. számúnál pedig egészben téglafalazat helyett betonfalazat alkalmazása folytán előálló többköltségre 15.863 K 70 f; a tervezett föld töltéseknél a hiányzó földtömegnek a vállalat által meg­szerzendő földterületeken való termelése folytán előálló többköltségre I 1.043 K ; az V. számú vízlépcsőnél szükséges mély kútra 2.630 K; végül a III. számú vízlépcső körcsatornájánál áthelyezendő út több­munkálataira 2.860 K. A Béga fausztató-csatornában Kistopoly alatt építendő vizosztó zsilip, az árapasztó-csatornában létesítendő szilárd gát és az ezzel kapcsolatos közúti híd építésének vállalati munkáira 1912. évben ez ideig fizetés nem teljesíttetett. Házilagos munkára 1912. évben ez ideig kiadatott 3.222 K 20 f. A kistopolyi felvigyázói lak és melléképületek vállalati munkálataira, melyek 1910. évben befejeztettek, a megejtett felülvizsgálat alapján 1912. évben 1.390 K 77 f vállalati végjárandóság kifizettetett. A Temesbegavölgyi vizszabályozó társulatnak az 1902. évi XXII. t.-cz. alapján nyújtandó és 3,190.000 Kval számított állami hozzájárulás 1912. évre esedékes utolsó részlete fejében 300.000 K kiutalványoztatott, mely összegből 270.000 K az 1911. évi hitel terhére számoltatott el, míg 30.000 K az 1912. évi hitel terhére esett. A kistopolyi vizosztó zsilip utóágyazatának helyreállítására 1912. évben 90.000 K engedélyeztetett, mely munkálatokra ezideig kiadatott 6.656 K 26 f. E munkálatok — tekintettel azok sürgősségére — házilag vétettek foganatba. Ezeken kívül 1912. évben még a következő összegek utalványoztattak: Temesvármegye alispánjának egy vizrendőri ügyből kifolyólag hozott ítélettel a tárcza terhére elvállalt 21 K 88 f eljárási költség; a Temesbegavölgyi vizszabályozó társulatnak az általa az árapasztó csatorna mentén házi kezelésben végrehajtott föld- és azzal kapcsolatos kisebb

Next

/
Thumbnails
Contents