Állami költségvetés - 1913

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIK. FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1913. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

114­egy nyomtatott ivre terjedő füzeteket Írattam, mely füzetek egyrészt vezérfonalul szolgálnak a felolvasónak, másrészt azáltal, hogy azokat a felolvasáson minden résztvevő díjtalanul kézhez kapja ; módot nyújtanak arra, hogy a résztvevők a felolvasáson hallott hasznos útbaigazításokat és tanácsokat otthon olvasás utján is vissza idézzék emlékezetükbe, llven füzeteket a mull télen 40 külön­böző kérdésről egy millióháromszázezer példányban osztattam szét. Ezen füzetek a gazdaközönség közt már is igen népszerűek s azokat mint az isme­retterjesztés egyik legczélszerübb eszközét továbbra is nagy számban kívánom közrebocsátani, ami jelentékeny költséggel jár. A 3. a) alrovat alatt 30.000 K hiteltöbbletet vettem előirányzatba a következő okokból. A mezőgazdasági munkások téli foglalkoztatása s ezzel keresetük biztosítása czéljából a földmivelésügyi tárcza több mint liz év óla tervszerűen folytatott akcziójának eredménye, hogy a téli időszakban, midőn a külső gazdasági munka szünetel, már több mint 30.000 gazdasági munkás foglalkozik keresetet nyújtó gazdasági háziiparral s ez a szám évről-évre sza­porodik. Ezen háziipari munkák nagyobb arányú fejlesztését azonban nagy mértékben akadályozza az a körülmény, hogy a szükséges nyersanyag általá­ban csak nehezen, nem kellő mennyiségben s tuldrágán szerezhető be. Főképen ezen a bajon kivánok segíteni a hitel emeléssel, amelyet gaz­dasági háziipari szövetkezetek által létesítendő nemes füztelepek segélyezésére, füztelepek bérletére s egyéb a gazdasági háziiparhoz szükséges nyersanyagok olcsó beszerzése és czéls'zerü kezeléséhez szükséges intézkedések támogatására kivánok fordítani. Ezen intézkedéssel a mezőgazdasági munkások téli foglal­koztatása s keresete hathatós támogatásban fog részesülni. Az 1., 3,. b) 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10. és 11. alrovatok előirányzata változatlan. Az 1. „Fizetések, lakpénzek stb." alrovaton kevesebb a kiadás 3.783 Kval. Az igazgató illetményeinél 1.600 K csökkenés mutatkozik, minthogy az uj igazgató a VI. tizetési osztály 3. fokozatába neveztetett ki. míg egy a VIII. lizetési osztály 1. fokozatában levő adjunktusnak a VII. fizetési osztályba történt előléptetésével ezen állás ugyanazon fizetési osztály 3. fokozatába állit­Országos meteorologiai és földmágnességi intézet. Rendes kiadások. XX. fejezet, 29. czim. I. rovat. Személyi járandóságok. 1912. évre engedélyeztetett 1913. évre előirányoztatik 1913. évre tehát több 150.490 K, 157.932 ,. 7.442 Kval.

Next

/
Thumbnails
Contents