Állami költségvetés - 1913

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIK. FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1913. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

107­idegen honosságú termelő csoportok által uralt piaczok, vagy az egyes ipar­telepek, városok, fürdők mellett állami támogatással letelepittetni. Egy nagy akadálya e téren az erős fellendülésnek, hogy a feles rend­szer melletti zöldségtermelésre e kellőleg kitanított munkások sem igen vállal­koznak, mert a zöldségtermelés tulajdonképpen a nagy jövedelmet csak akkor képes már kihozni, midőn a talaj kellőleg át van dolgozva és kertészeti üzemre alkalmassá téve, ami két-három évet is igénybe vesz, addig pedig a felesnek a jövedelméből még saját jól kiérdemelt munkadija sem kerül ki. a jövő reménye s a türelem közötti harcz eredménye pedig rendesen az üzemnek idö előtti felhagyása. E részben jövöre sem várhatunk javulást, ha a két első év koczkázatát nem az ingatlan tulajdonos vállalja és az átlag napszámnak megfelelő összeget a jövedelem erejéig ez idö alatt a munkásnak nem biztosítja. Ugyancsak állandó munkások fel fogadásával óhajtok az egyes állami faiskolákban kellő számú faápolót, csomagolót s gyümölcsosztályozó munkást kiképeztetni, akiket aztán községeknek, egyeseknek, söt kereskedelmi vállala­toknak is-rendelkezésére bocsátok. Bajorországban 1332 állami faápoló működik, akik az elvénült, vagy he nem vált fajtájú fák ápolását, a kártevők elleni védekezést, a gyümölcsfák tisztogatását, trágyázást, a termés szedését, osztályozását és csomagolását vég­zik, illetve ezekre útmutatással szolgálnak. Ezen intézmény átlandósitása az ottani gyümölcstermelés nagymérvű föllendülését eredményezte. Nálunk, ahol a kistermelésnek a faápolás iránt érzékük sincs, s ahol az osztályozásban és csomagolásban rejlő kereskedelmi előnyökről a termelök jórészének sejtelmők sincs, ezen intézmények a mi viszonyainknak megfelelő módon való bevezetése szintén jelentékeny haszon­nal biztat. Czélom végül az árvák és lelenczek közül azokat, akik a kertészettel előszeretettel foglalkoznak, a kertészet mindkét ágában kiképeztetni s igy egy oly erős szervezetet létesíteni, mely az emiitett állami feladatok sikeres meg­oldására kellő számú szakavatott munkaerőt biztosit. Ezek elhelyezése az egyes telepeken csak ugy lehetséges, ha megfelelő lakóhelyekről gondoskodunk. E czélra kérem a 38.000 K összeget. A 4. rovaton 52.600 Kt irányoztam elő. Ezen összeget az egyes külső kertészeti intézmények kisebb beruházási költségei igénylik, s a faiskolai üzem fejlettebb alapon való berendezése teszi szükségessé. így többek között Nagybocskón védfal, kerítés, raktár és vizmedencze, Baján vastartály, gépház, pincze és mélykút létesítése, Lúgoson istálló, kocsis­lakás és sertésól, a putnoki kertgazdasági tanszéknél: előmunkás-lakás, szer­14*

Next

/
Thumbnails
Contents