Állami költségvetés - 1913

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIK. FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1913. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

65 V. A Dráva. Amint az előző költségvetések indokolásában, ugy most is ki kell emelnem, hogy a műszaki czélszerüséggel ellentétben, továbbra is kénytelen vagyok egy­szerre több szakaszon folytatni a mu nkálatokat. Egyéb fontosabb munkákra szükséges összegekre való tekintettel, ezúttal is a Dráva munkálatokra 770.000 Kt irányoztam elő. VI. A Mura. A Murának az Ausztriával közös határon, az egységes tervek szerint folyamatban levő szabályozása folytatására 70.000 Kt irányoztam elő. VII. A Száva és Kulpa. A Száva folyón hajózási szempontból szükséges munkálatokra 450.000 Kt irányoztam elő. Ebből a Samacz község alatti jelenleg a Szávahajózás leg­nagyobb akadályát képező gázlócsoport rendezésére 300.000 Kt kivánok fel­használni. Az előirányzott összeg többi része részint gázlókotrások, részint a Kulpa folyó hajózhatóvá tételére szükséges tervek kidolgozásánál felmerülő költségek fedezésére szolgál. VIII. A Bega. A Bega folyónak Nagvbecskerek és Temesvár között való hajózhatóvá tételére, nemkülönben Temesvár feletti szabályozására az 1904. évi XIV. t.-czikk 1909- -1913. években 5 évi részletben az 1902—1904. évi viszonyoknak megfelelően előirányzott összegeket rendelkezésemre bocsátotta ugyan, azonban időközben a munkáltatási és anyagbeszerzési árak oly rohamosan emelkedtek, hogy a szóbanforgó munkálatok az engedélyezett összegekkel végre nem hajt­hatók. Ezen okból még 1908. évben megszereztem a pénzügyininister urnák hozzájárulását aziránt, hogy a felmerülő többköltségek a vizi beruházási hitelből fedeztessenek. A jelenleg még pontosan meg nem állapitható többköltségek fedezésére első részletként 300.000 Kt irányoztam elő. A Bega folyó Nagvbecskerek és Temesvár közötti szakaszának hajóz­hatóvá tételére folyamatban lévő munkálatokkal párhuzamosan a kincstár által épitett és fentartott 7 drb. tahidnak vasbeton hidakkal való kicserélése is foganatba lesz veendő, mivel a fahidak részint rossz állapotban vannak, részint szerkezeti magasságuk nem felel meg a hajózás igényeinek. Ezen munkálatokra első részletként 200.000 Kt irányoztam elő. IX. A Szamos. A Szamos folyónak Szatmár és a torkolat közötti szakaszán lévő meder­szabályozási és partbiztositási müvek folytatására és kiegészítésére 71.000 Kt vettem fel és pedig: V 9

Next

/
Thumbnails
Contents