Állami költségvetés - 1912

Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. KERESKEDELEMÜGYI MINISTERIUM 1912. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

'213 bocsáttatott rendelkezésre azzal a czélzattal, hogy abból a legsürgősebb rendező­vágányok, fertőtlenítő telep stb. lesznek előállitandók. Midőn a folytatólagos hitel indokolása alkalmával hivatkozom az ott rész­letezett forgalmi adatokra, kiegészítésképpen felemlítem, hogy a forgalom emelkedése azóta még erősebb arányokban mutatkozik. A vágánvzat elégtelensége miatt az utasok gyakran kénytelenek a kocsisorok kőzött ki- és beszállani, mely helyzet maholnap tarthatatlanná válik. A szombathely—pápa—devecseri vonalrészen órák hosszat vesztegelnek a vonatok, mivel Czelldömölk vágánvzata néha képtelen azokat befogadni. Hogy tehát ezeken a bajokon segitsek, s hogy az I. részletből épített bővítések kedvező hatásai minél intenzivebben már most kihasználhatók legyeuek, 300.000 Knyi fokozott hitelösszeget kérek 1912. évre. Kisebb hitelrészletekkel ezen az állomáson az építés nem lenne gazdaságos, egyrészt a sárvári ezukorgyárnak majdnem kizárólag Czelldömölkön át irányuló mintegy 25 — 30.000 kocsirakományt tevő küldeményei érdekében, továbbá abból az okból, hogy a dunántuli h. é. vasút boba-csáktornyai vonalrészének felépítmény megerő­sítése után Fiúméba a mainál jóval jelentősebb mennyiségű áru fog Czelldömölk állomáson áthaladni. Mindezeknek a forgalmi szükségleteknek kielégítésére Czelldömölk állomás jelenlegi vágányzatát kell elsősorban kiegészíteni, miért is kérem az előirányzott 300.000 Knak a megszavazását. ad 6. rovat b/lOa. tétel. A miskolczi pályaudvarok folytatólagos bővítése IV. részlet 200.000 K. Miskolcz rendező pályaudvar folytatólagos bővítése kérdésében utalok az 1911. évi költségvetés mellékletét tevő indokolás 5. rovat b/12. tételére, amelyből kiemelendőnek tartom, hogy a mai alakulásnak megfelelően 8 vágány kell az érkező, 5 vágány az induló vonatok számára, 1 vágány a gépek és 3 vágány az üres, intézendő kocsik számára. A guritóhoz 22 vágány kell és az egyes vágányok a különböző iránynak és rendeltetésnek megfelelően 130—140 kocsi befogadására alkalmas hosszúsággal kell hogy biijanak. Az egész lyrán 1.320—2.200 kocsi legyen tárolható. Előbbi szám a befutott legkisebb kocsiszámot, utóbbi a legnagyobbat jelenti. Most ugy áll a helyzet, hogy a rendezésre és a forgalom lebonyolítására a guiitón csupán 12, a befogadón pedig 9 vágány áll rendelkezésre; ez a vágány­hálózat pedig távolról sem felel meg a szükségletnek. A vonatforgalmat tehát csak ugy lehet lebonyolítani, hogy majdnem valamennyi vonatot rendezetlenül indítják. Kétség nem fér hozzá, hogy a rendező pálvaudvar jelenlegi berendezésével teljességgel képtelen rendeltetésének megfelelni és a reája háruló feladatot teljesíteni,

Next

/
Thumbnails
Contents