Állami költségvetés - 1912

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1912. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

71 A trmrséni kir. kath. főgimnázium ós a vele egy fedél alatt levő kegyes­rendi társház legutóbb 1879-ben lelt az azon kor igényeinek megfelelően átalakítva. A gimnázium azonban a mai modern igényeknek most már nem felel meg. Szükséges egy egész uj épület emeléséről gondoskodni, a mi körül­belül 500.000 Kba fog kerülni. E költségekről a tanulmányi alapnak kellene gondoskodni. Minthogy azonban a tanulmányi alap ily nagymérvű beruházásokra fedezettel nem rendelkezik, a nevezeti alapot megfelelő államsegélyben óhajtom részesíteni. Most első részletül csak 100.000 Kt irányzók elö. A jászapáti kir. kath. főgimnázium ideiglenesen a község által rendelke­zésre bocsátott helyiségekben helyeztetik el. Az intézetet fentartó tanulmányi alapnak kellene a község támogatásával megfelelő épületről gondoskodni, mint­hogy azonban sem a tanulmányi alap, sem a község nincs abban a helyzetben, hogy saját erejéből létesítse, ehhez képest ezen építkezésre — a község által adott 150.000 K hozzájáruláson felül 550.000 K államsegélyt irányzók elő, amelyből 100.000 K most már esedékes lesz. A medgyesi ág. hitv. ev. (szász) főgimnázium fentartó testülete már részesült 250.000 K beruházási államsegélyben, az uj épület azonban 443.000 Kba kerül, s minthogy a fentartó az építkezéshez csak 80.000 Kval képes hozzá­járulni, 83.000 K ujabb államsegélyt kér. Az állami támogatás indokolt lévén, a fenti összeget ezennel előirányzóm. A nagyszebeni ág. hitv. ev. (szász) főgimnázium és főreáliskola fentartó testülete ezen intézetei részére uj épületet óhajt emelni, s minthogy az összes költségeket sajátjából nem tudja előteremteni, a költségek egy részére állami segélyt kér. Az állami támogatás indokolt lévén, a nevezett intézetek részére 400.000 K beruházási államsegélyt irányzók elö. A soproni kath. főgimnázium jelenlegi épülete a mai igényeknek mái­nem felel meg. A tornaterem teljesen használhatatlan, a szertárak számára hiányzanak a szükséges helyiségek, nincsen igazgatói és tanári szoba, a tan­termek egy része sem felel meg. A kibővítés a yiostani telken teljesen lehe­tetlen. E bajon csak uj épület emelésével lehet segíteni. A fentartó azonban aösszes költségeket sajátjából nem képes előteremteni, s igy az építkezéshez 300.000 K beruházási államsegélyt kér, mely összeget ezennel előirányzóm. A budapesti Aloysianum internátus egyesület a budai várban közép­iskolai fiunevelőintézetet tart fenn. Az intézetben a régibb középosztálybeli szerényebb sorsú szülők gyermekei neveltetnek. Az intézet bérhelyiségben van elhelyezve, amely a tömeges jelentkezés folylán immár oly szűknek bizonyult, hogy a felvétetni szándékozó iljak jó részét be sem fogadhatja. A fentartó testület az intézet kifejleszthetése miatt uj, a mai igényeknek megfelelő épületet szándékozik emelni. Az uj épület körülbelül 100.000 Kba kerül, amely összeg erejéig a fentartó beruházási segélyt kér. Az állami támogatás indokolt lévén, a kért összeget ezennel előirányzóm.

Next

/
Thumbnails
Contents