Állami költségvetés - 1912

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. FÖLÜMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1912. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

183 3 tenyészbika beszerzésénél 207 K segélyben részesültek, útépítésekre pedig 2.850 K engedélyeztetett. Folytatta továbbá a kincstár a 61.194 K költséggel előirányzott s a mult évben már megkezdett róm. kath. templom és lelkész­lak építését. A hitel a fogyasztási és értékesítő szövetkezetek szép eredménynyel működtek s a gazdakör is megerősödött. A lefolyt évben államsegélylyel gazdasági háziipari tanfolyam is rendeztetett, amelyen a, füz és szalmafonás taníttatott. A telepesek 866 K értékben ingatlanokat is vásároltak. A mult évi hátralékokkal együtt 1910-re előirt 23.478 K tartozásból a telepesek 9.996 K 44 fillért törlesztettek, hátralékuk tehát 13.481 K 56 f volt az 1910. év végén. 2L. Dévai hozzátelepités. (Hunyad vm.) Az itt létesített 34 gazdálkodó és I I munkástelephelyböl még 2 gazdálkodó telephely betöltetlen egy munkástelephely gazdája évközben változott. A telep első évi termése kielégítő volt, a menynyiben a buza 6, a rozs 8, az árpa 9. a zab 8, a tengeri 12, a burgonya 20, a mesterséges takar­mánynemüek pedig 16 qt adtak kat. holdankint. Vetve volt pedig a buza 263 a rozs 20, az árpa 65, a zab 10, a tengeri 380, a burgonya 15, a mester­séges takarmánynemüek 150 kat. holdon. Kerti veteményeket 31 holdon termeltek, szénát 80 kat. holdról kaszáltak jó eredménynyel. Legelőnek 260 kat. hold volt fentartva. A szőlőtermelésre szánt 17 hold felét amerikai alanyokkal a kincstár ültette be. A telep állatállománya 128 lóból, 12 csikóból, 274 tehénből, 14 ökörből, 411 növendékmarhából, 305 sertésből, 2 bikából és 2 kanból állott. Az állat­tenyésztés fejlődésére a ragadós száj- és körömfájás fellépte zavarólag hatott. A telepesek 2 tenyészbika beszerzésére 30%-os segélyt kaptak, az olvasó­kör részére egy népkönyvtár adományoztatok. Az állam közvetítésével az 1910. évben kilencz vármegye területén tizenkét község határában 6,023.193 K becsértékü 7.532 kat. hold földbirtok daraboltatott fel. A feldarabolás folytán összesen 976 uj gazdaság keletkezett. Az uj gazdaságok közül 665 törpebirtok 1—5 hold területtel, 186 kisbirtok 5 —10 hold, 113 kisbirtok 10—50 hold, 5 kisbirtok pedig 50—100 kat. hold terjedelemmel bír. Kihasittatott továbbá 7 középbirtok egyenkint 100 holdon felüli területtel. A feldarabolt területből 796 kat. holdat vettek meg közös legelő czéljaüa. Díjtalanul elvégezte továbbá az állam saját közegeivel és magán­mérnökökkel 3 vármegyének 9 községében fekvő s az ottani lakosok által bérbevett 5292 kat. holdnak 803 kisbérlö között való ideiglenes felosztását is.

Next

/
Thumbnails
Contents