Állami költségvetés - 1912
Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. KERESKEDELEMÜGYI MINISTERIUM 1912. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
'263 A sűrűségre vonatkozó adatokból látható, hogy a teherforgalom sűrűsége az utolsó 10 évben 591-el, vagyis 33'017<>-al emelkedett ugyan, de az 1910. évben az előző évvel szemben 2'8%-kal apadt. Megokoltnak látszik tehát, hogy a tehervonatoknál csak az a teljesítményi többlet vétessék tekintetbe, a mely az utolsó három évi átlagos forgalmi sűrűség feltételezése mellett fog beállani, figyelembe véve azonban, hogy az 1910. évben az évnek csak egy részében üzemben volt egyes vonalrészek az előirányzati évben már egész éven át üzemben lesznek. Ez alapon 1912. évre a tehervonatok teljesítményeként kereken 42,470.000 vonatkilométer vétetik fel III. Az uj vonaluk teljesítménye. Az 1912. évi előirányzat alapjául szolgáló vasúthálózat kiterjedése 18.716-799 kilométerrel van kilátásba véve Az 1911. évre előirányozva volt 18.046-378 kilométerrel szemben tehát a külömbség 670-421 kilométer. Ebből azonban csak 658-200 kilométer olyan, mely a fentebb említett adatokban felvéve nincsen. Ezen uj vonalakon az előirányzat biztos alapra fektetése érdekében, mint az előző években naponta csak 2—2 vegyesvonatot véve kilátásba, az évi teljesítmény 963.604, vagyis kereken 960.000 vonatkilométerre tehető. A fennebbiek szerint tehát 1912. évre a következő vonatkilométer teljesítmény irányoztatott elő : Mozdonyüzem- Motorüzemvonatkilométer I. alatt 57,700.000 2,870.000 II. „ 42,470.000 — III. „ 960.000 — Összesen . . 101,130.000 2,870.000 együttesen . . 104,000.000 fizető vonatkilometer. Ezen előirányzati teljesítmény mellett az összhálózaton a forgalom sűrűsége, fizető vonatokban kifejezve 5.556; tehát 76-tal, vagyis 1-38%-kal több, mint az 1910. évben elért 5.480 forgalmi sűrűség. Az egyes üzemosztályokban előirányzott forgalmi sűrűség az első táblázatból kivihető. Az önkezelési vonatok teljesítménye. Az önkezelési vonatok teljesítménye volt: 1908. évben 1,161.099 vonatkilométer, 1909. „ 1,328.776 1910. „ 1,485.644