Állami költségvetés - 1911

Pénzügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIRÁLYI PÉNZÜGYMINISTERIUM 1911. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

121 ben, tehát ugyanazon vezetés és ellenőrzés mellett, kétségtelenül gazdaságosabban lesz előállítható, a főszolgabírói hivatal elhelyezésére szolgáló épületnek mintegy 70.000 Kra tehető épitési költségeit tárczám terhére vállaltam el A már elősorolt beruházási kiadásokon kiviil, az 1911. évben még mintegy 7' í millió koronát óhajtok — mint az 1908. évi XXIX. t.-cz. 3. §-ával rendel­kezésre bocsátott 12,000.000 K épitési hitelt terhelő beruházást — a kispesti állami munkástelepen folytatólagosan eszközlendő munkásház építkezések és általában az ezekkel szorosan összefüggő kiadások czéljaira fordítani. Ennek az összegnek a költségvetés részletezésébe való fölvételét azért kellett mellőznöm, mert azok a járadékkötvények, amelyeknek ellenértékéből, az idézett t.-cz. 4. §. értelmében a munkásházak épitési költségei fedezendők, már megelőzőleg kibocsáttatak és így a kérdésben forgó 77s millió korona kiadás most már nem a költségvetés hanem a pénztári készletek terhére lesz elszámolandó. Az 1911. évre előirányzott összeg a következőkre szükségeltetik: A ministeriumok elhelyezésére szolgáló építkezések I. részleteként 2,000.000 K irányoztatik elő, mert egyes ministeriumok megfelelőbb elhelyezése érdekében fel­tétlenül uj épületek emelésére van szükség. Ezt a Budapest székesfőváros fejlesztése szempontjából is fontos kérdést egységes terv alapján óhajtván megoldani, czélsze­rünek vélem, hogy a felmerülő költség a pénzügyi tárcza köretében az állami épü­letek czimén irányoztassék elő, önként értetvén, hogy a rendelkezésemre álló összeg fehasználásánál a többi érdekelt, minister urakkal egyetértőleg fogok eljárni. Minthogy az összes ebbeli szükségletek egy évi költségvetés keretében nem elégíthetők' ki, egyelőre I. részletként 2,000.000 K irányoztatik elő. A szatmárnémeti kir. adóhivatal s pénzügyőrség elhelyezésére szolgáló épület teljesen rozzanttá vált, azonkívül pedig annyira távol esik a városi forgalom központjától, hogy nemcsak nehezen közelíthető meg a közönség által, hanem az adóhivatal biztonsága sem megfelelő azon a helyen. Szatmárnémeti városával tárgya­lások folytattatak tehát az iránt, hogy az uj pénzügyi épület a város központján létesíttessék. Szatmárnémeti városa egy telekcserével kapcsolatban elvállalta a kérdéses pénzügyi épület felépitését olyképen, hogy a kincstár tulajdonába jutó uj épület épitési költségeinek az a része, mely a telekcseréből kifolyólag a kincstár által II. Egyéb állami épületek. 1909. évre engedélyeztetett 1911. évre előirányoztatik 322.104 K, 2,534.000 „ 1911. évre tehát több . . 2,211.896 KvaL ni. 16

Next

/
Thumbnails
Contents