Állami költségvetés - 1911

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1911. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

148 nyert, hogy e segélyhez fűzött három rendbeli czél — nevezetesen : a hivők fej- és vagyoni adózásában mutatkozó túlterheltség mérséklése, a közigazgatási költségek fedezése és a lelkész nyugdijalapoknak megfelelő támogatása — az egyházaknak eddig rendelkezésére bocsátott összeg keretén belül elérhető nem volt. 19. rovat. Az e rovat alatt felvett 35.000 K előirányzását az a körül­mény tette szükségessé, hogy a különböző felekezetekhez tartozó egyházköz­ségek és hivek gyakran közvetlenül a kormányhoz fordulnak támogatásért, vagy segítségért oly szükségletek kielégítése czéljából, amelyeknek eleget tenni az illető egyházközségek a maguk erejéből képtelenek, s amelyek az egyes fele­kezetek részére az államkincstárból juttatott segélyek szorosan meghatározott czéljai közé be nem illeszthetők. Bár az ilyen kérések méltányos volta, valamint a kérés alapjául szol­gáló szükséglet elodázhatatlansága több esetben kétségtelen volt, a kormánynak nem állott módjában a kérelemnek eleget tenni, miután ilyen czélra á költség­vetésben semmi sem állott rendelkezésre. Ennek a helyzetnek a megszüntetése czéljából irányoztatott elö 35.000 K, mely összeg ha nem is elegendő a mutatkozó szükségletek kielégítésére leg­alább módot nyújt a kormánynak a legsürgősebb és legméltányosabbnak mutat­kozó kérelmek részbeni teljesítésére. 20. rovat. Az orsz. izr. iskolaalap segélyezése eddig az átmeneti kiadá­sok között szerepelt, miután azonban, az iskolaalap az állam részéről nyújtott megfelelő segélyezés nélkül sohasem kerülhet abba a helyzetbe, hogy czéljának és rendeltetésének saját erejéből eleget tegyen s igy kétségtelen, hogy ezen segély többé nem átmeneti, hanem rendes kiadás, azt a rendes kiadások között kellett előirányozni. Az ezen tételnél mutatkozó 10.000 K többletet indokolja az, hogy az orsz. izr. iskolaalapból fentartott orsz. rabbi-képző intézet költségeinek ter­mészetszerű szaporodásával az iskolaalap jövedelmének lépést kell tartania. tehát kevesebb . . 96.500 Kval. A gör. szert, katholikusok egyházi könyveinek kiadására szolgáló és az 1909. évi előirányzatban szerepelt 50.000 K, mivel ez az eredetileg tervbe vett 400.000 K összköltség utolsó részletét képezte, töröltem. Az országos izraelita iskolaalap segélyezésére szánt és eddig az átmeneti Rendkivüli kiadások. Átmeneti kiadások. X. fejezet, 35. czim. 1909. évre megszavaztatott 1911. évre előirányoztatik . 106.500 K, 10.000 „

Next

/
Thumbnails
Contents