Állami költségvetés - 1911

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1911. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

hetetlenné tesz az állami felügyelet alá tartozó tudományos gyűjtemények szá­mának folytonos emelkedése. A tudományos jelleggel nem biró gyűjtemények támogatására és gyarapí­tására szánt javadalomnál 2.000 K többletet irányoztam elő, amely többletből 1.000 K a már meglévő népkönyvtárak segélyezésére, 1.000 K uj nép­könyvtárak és vándorkönyvtárak felállítására és a könyvtárak anyagának gyara­pítására van szánva. Ez összegek valóban igen csekélyek ama fontos felada­tokkal szemben, melyeket a többletekkel emelt javadalomból a népkönyvtárak teljesíteni hivatvák s amelyek közművelődési és nemzeti szempontból méltán érdemesek volnának ennél sokszorta nagyobb támogatásra. Az Országos Tanács szükségleteinél a kiadványokra szolgáló tételnek 1.000 Kval való emelését kell kérnem, mert a népkönyvtáraknak már közel 1.000-re felszaporodott száma a működésűkről és állapotukról szóló évi jelen­tésnek és a szükséges egyéb hivatalos kiadványnak a nyomda- és papirárak nagymérvű emelkedése miatt amúgy is dráguló kiadását még költségesebbé teszi. A Felsőmagyarországi Rákóczi-muzeum szükségleténél 2.500 K többletet irányzók elő. Csekély összeg ez. egy négy osztálylyal biró muzeum számára különösen ha ügyelembe vesszük, hogy e többletből a gyűjtemények gyarapí­tására mi sem fordítható, minthogy az irodai és háziköltségeknél az elmúlt évben e költségeknek ki nem elégitő előirányzása miatt tetemes lúlkiadás merült föl. Az Erdélyi Országos Múzeum segélyezésére szánt — aránylag igen csekély — 30.000 Kás javadalomnak 2.500 Kval emelését kérem. E többletből 750 K esnék a könyvtárra — mely az államsegély reá eső részletéből a muzeuin­egyleti segédkönyvtáros javadalmát is kénytelen pótolni, — 7p0 K a régiség­tárra, hogy a keretébe tartozó kis néprajzi gyűjteményt igy annyira-mennyíre gyarapithassa —, és 1.000 K a növénytárra, mely a segélyre igazán rá van utalva. Rendkivüli kiadások. Átmeneti kiadások. X. fejezet, 29. czim. 1909. évre megszavaztatott 137.500 K, 1911. évre előirányoztatik 143.280 „ tehát több . . 5.780 Kval. Az Orsz. Főfelügyelőség hivatalos helyiségeinek bebútorozására elő­irányzott 1.280 K többlet nem jelent uj megterlieltetést az államkincstárra, minthogy ez összeg a korábbi években már engedélyeztetett, de a szállításnál észlelt szabálytalanságok miatt fel nem használtatott s az állampénztárba vissza­szolgáltatott. Az Erdélyi Muzeum érem- és régiségtáránál erdélyi műkincsek meg­vásárlására szolgáló 12.000 Kás javadalomnak 3.000 Kval való emelését tartom

Next

/
Thumbnails
Contents