Állami költségvetés - 1911

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1911. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

75 hogy a fentartó testület saját erejéből képtelen az építkezéshez szükséges 350.000 Kt előteremteni, különben is az intézet kifejlesztése és állami segé­lyezése iránt kötött szerződésben már ezen összeg kilátásba is helyeztetett, a fenti összeget ezennel előirányzóm. A (gyulafehérvári róm. kath. főgymnasiumot fentartó erdélyi róm. kath. státus a főgymnasium mai kapcsolatos internátust egy uj, az eddiginél nagyobb bérhelyiségbe helyezte el. Hogy e bérhelyiség a kivánt czélnak megfelelhessen, át kell még alakítani, s a szükséges berendezéssel ellátni. E munkák körül­belül 23.500 K költséget igényelnek, a melyre a fentartó megfelelő fedezettel nem rendelkezik, s igy ezen összeget ezennel előirányzóm. A marosvásárhelyi rom. kath. fögyninasiummal kapcsolatban levő inter­nátus részére az erd. róm. kath. status egy uj épületet emelt. A fentartó tes­tület eladta a régi internátusi épületet és kertet 82.000 Kért, ezen fedezet mellett az uj épület kerekszámban 132.000 Kba került, tehát 50.000 Kval többe, mint a mennyire fedezet volt, amely összeget a fentartó testület az erd. róm. kath. ösztöndijalapból vett fel kölcsön, a melynek kamatait az intézet pénztára fedezi. Minthogy az intézet e kamatokat nem képes fedezni, ezen 50.000 Kt államsegély czimén kéri. Állami támogatás méltányos lévén, a fenti összeget ezennel előirányzóm. A máramarosszigeti középiskolákkal kapcsolatos gör. kath. internátus jelenleg egy teljesen alkalmatlan bérhelyiségben van elhelyezve. Ezen tápintézet a máramarosmegyei gör. kath. püspöki külhelynök felügyelete alatt áll, s egyesek áldozatkészsége tartja fenn. A fentartó testület a tápintézet részére meg­felelő épületet szándékozik emelni, ami körülbelül 36.000 Kba fog kerülni, fedezettel azonban nem rendelkezik, s ezért ezt államsegély czimén kéri. Minthogy az internátus hazafias szellemű kulturális feladatot végez, s különben is mint közvetlen vezetésem alatt álló minden irányban legszigorúbban van ellenőrizve, a fenti összeget előirányzóm. A székelyudvarhelyi róm. kath. főgymnasiomot fentartó erd. róm. kath. státus a régi gymnasiumi épület helyett 350.000 K állami segélylyel uj épületet emelt, s a régi gymnasiumi épületet átengedte a gymnasiummal kapcsolatos finevelő intézet részére, amely épületért az ösztöndijalapnak 100.000 Kval kellett volna a gymnasiumi épület költségeihez hozzájárulni. A hiányokkal küzdő ösztöndijalap ezen összeget nem képes a gymnasium fentartó testü­letének megfizetni s ezért a fentartó testület e 100.000 Kt is államsegély czimén kéri. Minthogy az erd. róm. kath. státus a kezelése alatt álló vagyon korlátolt jövedelmezősége miatt sokoldalú kötelezettségének nagy állami támo­gatás mellett is alig tud eleget tenni, a fenti összeget ezennel előirányzóm. A máramarosszigeti ref. főgymnasiummal kapcsolatban levő internátus részére a fentartó testület uj épületet szándékozik emelni. Az internátus, amely eredetileg a főépületben volt, jelenleg 5 különböző helyen a mai igényeknek 10* HHÉ

Next

/
Thumbnails
Contents