Állami költségvetés - 1911

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. FÖLBMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1911. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

•247 hogy egy munkás telephely átruházás folytán gazdát cserélt. A lélekszám 232. a tanköteles gyermekeké 93, a kisdedóvodába 31-en jártak. A telep jó földjein az ősziek az idén gyenge termést adtak és pedig búzából 5, rozsból 3 5 q-t kat. holdankint. Jobban sikerültek a tavasziak u. m. árpa. és zab továbbá a tengeri és a káposzta, amelyeknek hozama kat. hol­dankint 14. illetőleg 6. 9 és 110 q volt. A vetésforgó szerint pedig volt buza 132, rozs 20, árpa 22, zab 14. tengeri 48, kerti vetemények 22, káposzta 32, takarmány 31 kat. holdon. Közlegelöül szolgált 75 kat. hold. Az állatállomány fokozatosan szaporodik és az év végén 36 lóból. 22 csikóból, 70 tehénből, 18 ökörből. 102 növendékmarhából, 101 sertésből. I bikából és 1 kanból állott. Szépen fejlődik a rnult évben a szomszédos községek bevonásával alakult hitelszövetkezet is. A kefekötésböl és kosárfonásból tartott háziipari tanfolyamot 38 egyén látogatta. A lefolyt évben a telepesek a beltelkeken 115 gyümölcsfát és 750 erdei fát, valamint cserjét, továbbá 12.450 szőlöoltványt ültettek. A gyümölcsfák 70 %-a korai fagy miatt kipusztult, a szőlőoltványok 95 %-a megeredt. Két telepesnek 3—3. méhcsaládot megfelelő kaptárral és felszereléssel adott a kincstár és ezen felül engedélyezett a telepesek összeségének: jégverem épitésére 500 Kt. a füztelep pótlására 250 Kt, a csordáslak kerítésére 251 K 80 ft. A gyenge búzatermelés miatt a telepesek vételári töke s kamat fejében csak 3.682 K 84 ft fizethettek, minélfogva az 1908. év végén 5.359 K 38 frel kimutatott hátralékuk 7.988 K 82 fre emelkedett. 8. M o s n i c z a i h o z z~á t e I e p i t é s. (Temes vármegye), A még hiányzott 40 telepesház épitése befejeztetett, de miután a falak eléggé még nem száradtak ki. benépesítésük a jövő évre maradt. A most ott lakó 70 gazdálkodó és 10 munkás család lélekszáma 561, a tanköteles gyermekeké 94. A kisdedovodába 34-en jártak. Nem lehetett elintézni a Temesvár mellett tervezett 90 egyenkint IV2 hold területü munkástelephely kérdését sem. A telepeseknek általában jó termésük volt, 11. m. búzából 8, rozsból 10, árpából 10, zabból 9, tengeriből 10, burgonyából 24 q, mesterséges takar­mányból 30 q kat. holdanként. E termények közül a buza 821, a rozs 13, az árpa 185, a zab 103, a tengeri 359, a burgonya 16, a mesterséges takar­mány' 130 kat. holdon diszlett. Termeltek ezenfelül a telepesek repczét 9. kölest IV2, magbükkönyt 6, lencsét 14, borsót 2V2, takarmányrépát 16 kat. holdon. Közlegelőjük 293, rétjük 50 kat. hold, szőlőt pedig már 25 kat. holdon léte­sítettek, de ezt a jég elverte. A jó termés daczára az állatállomány apadt és az év végén csak 150 lóból, 8 csikóból. 149 tehénből, 6 ökörből, 48 növendékmarhából, 295 sertésből, 8 juhból, 2 bikából és 3 kanból állott. Tenyészállatok beszerzésére

Next

/
Thumbnails
Contents