Állami költségvetés - 1909

Igazságügy ministerium - Indoklás a m. kir. igazságügyi ministerium 1909. évi költségvetéséhez

10 Több Kevesebb korona Áthozat 3.417 elő. Ez utóbbi intézetben a növendék létszámemelése szin­tén nem kiván építkezést. A növendéklétszám emelését szükségessé tette egyrészt: a büntető novella, mely a bíróságoknak a fiatal­korúakkal szemben első sorban a nevelő- és javítóintézetben való elhelyezés kimondását írja elő s igy előrelátható, hogy a bíróságok ezentúl sokkal több fiatalkorút fognak a javító­intézetekbe beutalni, mint eddig; másrészt: a kassai intézetben a munkaoktatók és a gépek inten­zivebb kihasználásának szempontja, a kolozsvári intézetben pedig az, hogy a mai 60 főnyi létszámmal a nyolczadfél holdnyi kertet az iparoktatás el­hanyagolása nélkül nem lehet intenzive művelni. Ez a növendéklétszámemelés a mai szervezeti szabályok szerint 4 családfői és 8 munkavezetői uj állás szervezését tenné szükségessé. Ezt a többletet azonban nem kívánom igénybe venni, hanem csupán a felügyelet emiitett meg­változtatása következtében szükségessé váló — szolgai lét­számba tartozó — családi felügyelők állásait veszem fel. Ezen családi felügyelőknek összesen 4.800 Kt kitevő és alább előirányzott fizetése és lakpénze az egyidejűleg meg­szüntetett állások illetményeiből megtakarított összegben fedezetet talál. Megszüntetek ugyanis: a székesfehérvári intézetben 1 családfősegédi, a kassai intézetben 2 családfősegédi és 2 munkavezetői, a rákos­palotaiban 2 gyakornoki, 1 munkavezetői és 1 havidíjas kertészi, az aszódiban 1 családfősegédi és 1 gyakornoki s a kolozsváriban 1 családfői és 1 munkavezetői állást. Az ezzel előálló kevesblet a következő: 1 családfő fizetése 2.000 K, 2 családfő lak­pénze 490 K + 350 K = 2.840 K, 4 családfősegéd fizetése 3 ä = 1.600 K és 1 á = 1.400 K, valamint 3-nak lakpénze 2 á = 420 K és 1 ä = 300 K . . . . = 7.340 „ 4 munkavezető fizetése és 2-nek lakpénze = 4.000 T Átvitel 3.417

Next

/
Thumbnails
Contents