Állami költségvetés - 1909

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1909. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

108 művészeti intézetek a művészeti oktatás jól felfogott érdekében nem toborozhatják tanáraikat a kezdő fiatalok sorából, kiknek még idejük lehet egy-két fizetési osztály fokozatain lassan végig haladni, hanem választaniok kell a már kiforrott, kifejlett tehetségek közül, a kik rendszerint már korosabbak, semhogy kezdőkkel egy sorba legyenek helyezhetők és érdemesebbek, semhogy alacsony kezdő fizetéssel való alkalmaztatásuk lehetséges volna. Igy van ez mindenütt, a hol bizonyos czélra kiváló emberekre van szükség, de a hivatás természetéből folyólag különösen igy van ez a művészeti intézeteknél. Hivatali elődeim ilyen esetekben személyi vagy működési pótlék biztosításával tették lehetővé kiváló művészi erők alkalmazását. A magam részéről, bár egyes esetekben kivételesen a megoldásnak e^t a módját is helyesnek tartom, egyfelől azért, mert az ily kivételes elbánás a mostani fizetési rendszer lényegével ellenkezik, másfelől azért, mert nézetem szerint itt is inkább az illetmények állandó és lehetőleg általános jellegű emelésére, illetőleg a tanári személyzetnél az egész vonalon tervezett statusrendezésre van szükség: a művészeti iskoláknál alkalmazott tanárok helyzetén, — a művészeti oktatás színvonalának emelése érdekében is, — a tanári állásoknak a VII. és VIII. fizetési osztályban való arányos elosztásával kívánok segiteni. Ugyanezen czimnél az egyik régi (már 20 év óta működő) és kapusi minőségben alkalmazott érdemes szolga állásának altiszti állása leendő átszervezéséről is gondoskodtam, a mit egyébként az erősen megnövekedett forgalmú intézet kapusi szolgálatával járó nagyobb felelősség is teljes mértékben indokol. Ez az átszervezés költségtöbbletet nem fog okozni. A dologi kiadásoknál felvett 4.000 K többletet az intézet mellett felállítandó diákasztal (mensa) segélyezésére irányoztam elő. Ily intézmény létesítését itt az általános szempontokon tul, az ifjúság nagy szegénysége is indokolja. A rajztanári képesítés elnyeréséhez a tanrendszerü folytonos gyakorlat és beható munkásság szükséges, a mi csak ugy érhető el, ha növendékek a fentartás legnehezebb gondjaitól menten, minden idejöket tanulmányaiknak szentelhetik. A rajztanári és általában a művészpályára rendszerint szegénysorsu ifjak lépnek s éppen a legtehetségesebb növendékeknél tapasztalható, hogy nem könnyelműségből, de a megélhetés gondjaival küzdve, nem fejthetik ki azt a munkásságot, amit pályájuk feltétlenül megkövetel. Tapasztalat az is, hogy az ösztöndíj, amellett hogy minden érdemes szegénynek nem juthat, egyébként sem elégíthet ki minden kívánalmat. A művészeti iskolák növendékeinél csaknem általános nyomorgás enyhítésére és ami ezzel karöltve jár, a tehetséges kezdő fiatalemberek elkallódásának és elzüllésének lehetőség szerint való megakadályozására mélyebbreható és közvetetlenebb segítségre van szükség. E segítésnek valóban kiválóan hasznos eszköze a képzőművészeti főiskola ifjúsága által is kezdeményezett, — de anyagi eszközök hiányában nem életképes — diákasztal intézménye. Szocziális és humanitárius kötelességemnek tar-