Állami költségvetés - 1909
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1909. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
70 Rendkívüli kiadások. Beruházások. VI. fejezet, 6. czim. 1908. évre megszavaztatott 1909. évre előirányoztatik 500.000 K, 1,400.000 „ 1909. évre tehát több . . 900.000 Kval. Az állami elemi népiskolák szervezésénél az a követelmény állíttatik az érdekelt község elé, hogy a népoktatási törvény 42. §-a alapján önerejéből gondoskodjék az iskolaépület előállítása és fentartása felől. Minthogy azonban rendszerint olyan községekben szerveztetnek állami elemi népiskolák, amelyek önerejükből nem képesek községi vagy felekezeti népiskolát fentartani, a legtöbb ilyen község a kellő anyagi erő hiányában a legjobb akarat mellett sem képes az állami iskola számára a törvényben kívánt elhelyezést biztosítani. Előállott tehát az államnak az a feladata, hogy a népoktatási törvény 80. §-a alapján tisztán államköltségen szervezze az állami iskolát és gondoskodjék annak elhelyezése felől. Ámde ezen nagyobb költséget igénylő feladatra az állami költségvetések rendjén nem jutott kellő mennyiségű hitel a közoktatási kormány rendelkezésére; de mert fontos nemzeti és népművelődési érdekek kívánták az állami iskoláknak minél nagyobb számban való szervezését, a közoktatási kormány kénytelen volt az állami elemi népiskolákat a legtöbb esetben nem megfelelő és mégis tuldrága bérhelyiségekben, vagy pedig a községek és hitfelekezetek által ezen czélra átengedett, de a népoktatási törvény 27. §-ában foglalt rendelkezésnek egyáltalán meg nem felelő épületekben elhelyezni. Ez a megoldás nagyon is kényszerű és egyáltalán nem méltó azon feladathoz, amelyre az államnak az általa felállított iskolákkal, a többi iskolafentartókkal szemben már csak a követendő példa szempontjából is megoldania kellett. A közoktatási kormány tehát, eltekintve az évi költségvetésekben állami iskolai építkezésekre nyújtott hiteltől (előbbi években 400.000, utóbb 500.000 K, amelyből azonban nemcsak a már működésben levő állami iskolák, de az újonnan szervezett állami iskolák számára is kellett uj iskola épületeket emelni) két izben tett nagyobb arányú előterjesztést a törvényhozásnak a már meglevő állami elemi népiskolák törvényszerű karba hozatala érdekében. Ennek eredménye az 1899. XIV. törvényczikk az állami elemi népiskolák megfelelő elhelyezésével felmerülő kiadások fedezéséről, amelyben a vallás- és közoktatásügyi minister felhatalmaztatik, hogy az állami épületekben a népoktatási törvény követelményeinek meg nem felelően elhelyezett állami elemi népiskolák számára szükséges tantermeket és tanítói lakásokat felépíthesse. A szükséges építkezések költségeinek fedezésére a pénztári készletekből 1.000,000 frt szavaztatott meg.