Állami költségvetés - 1909
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1909. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
51 A mezőtúri ref. főgymnasium fentartó testülete egy uj épületrész emelésére, a melyben a tornaterem, rajzterem, könyvtár, igazgatói és szolga lakások foglalnának helyt, mulfc évben kapott 100.000 K beruházási államsegélyt. A végleges tervek elkészítése után kitűnt, hogy a feltétlenül szükséges munkálatokra még legalább 60.000 Kra van szükség a melyre a fentartó testület fedezettel nem rendelkezik. Minthogy kivánatos, hogy a szóban forgó munkálatok a modern igényeknek megfelelően létesíttessenek, a fentartó testület azon kérése elől, hogy a még szükséges 60.000 Kt is megadjam, nem zárkózhattam el. A sátoraljaújhelyi kath. főgymnasium felépítése és berendezése czéljából a kegyes tanító rend már részesült 190.000 K beruházási államsegélyben. Az építkezés azonban az anyag és a munkabér folytonos drágulása, valamint az építkezés közben előállott több munkák miatt ezen összegből nem hajtható végre, körülbelül még 25.000 Kra van szükség, hogy az épület a modern igényeknek megfelelőleg legyen. Minthogy a rend ezen többköltséget a sajátjából nem képes előteremteni, ezen összeget ezennel előirányozom. Az eperjesi ág. hitv. ev. főgymnasium a t.heologiával, jogakadémiával és tanit.óképezdével abban az ősi épületben van elhelyezve, a mely még a collegium keletkezésekor épült. Ez épület az 1887. évi tűzvész után ugyan kétemeletessé fejlesztetett, a változott viszonyok folytán azonban ma már a követelményeknek igy sem felel meg. A jogakadémia, theologia és tanítóképezde helyiségei az első emeletet, a főgymnasium a második emeletet foglalják el. A főgimnazinm rendelkezésére csak nyolcz terem, egy physikai szertár, egy rajzterem és egy tanári szoba áll rendelkezésre. A philologiai szertár és a görögpótló tanfolyam részére külön helyiség nincsen; nincsen természetrajzi és physikai kisérleti terem és vegykonyha, nincsen igazgatói iroda sem; a gazdag éremgyüjtemény helyiség hijján ládákban hever, az ifjúsági könyvtárak folyosókon, tantermekben szanaszét van elhelyezve, ugyancsak a helyszűke miatt a Collegium dísztermében van elhelyezve a 14.000 kötetből álló Szirniay könyvtár és a 23.000 kötetből álló nagykönyvtár. Az osztályok túlzsúfoltsága miatt a tantermek szűkek, s az iskolának nincsen megfelelő udvara, a hol a tanulók testmozgást végezhetnének. E hiányokon csak ugy lehet segíteni, hogy ha a gymnasium részére egy egész uj épület emeltetik. A fentartó testület azonban a szükséges uj épületre elegendő fedezettel nem rendelkezik, miért e czélra 300.000 K beruházási államsegélyt tartok kívánatosnak. A marosvásárhelyi ref. főgymnásium fentartó testülete még az 1900. évi költségvetés kapcsán kapott egy uj épület emelésére 200.000 K beruházási államsegélyt, a mely összeg részére direct uton több éven át ki is lett utalványozva. Időközben azonban az építkezés az anyag árának emelkedése és a rossz munkás viszonyok miatt annyira megdrágult, hogy a fentartó testület a rendelkezésére álló 7*