Állami költségvetés - 1909
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1909. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
46 E czimén Zalaegerszeg város járuléka 5.000 Kval, Czegléd város járuléka 10.000 Kval, Makó város járuléka 10.000 Kval. Eger város járuléka 8.200 Kval csökkent. Ugyanis a nevezett városok évi járulékát le kellett szállítanom, mert a városok a mai vagyoni helyzetükben a tetemes összegű járulékok fizetésére képtelenek. A nagykikindai, lugosi és szekszárdi gymnasiumi alapok jövedelme együtt 35 Kval kevesebb. Ezen csökkenéssel szemben 40.000 Kval emeltem a tanpénzeket és felvételi dijakat. Székesfehérvár városnak az ottani áll. főreáliskola fentartásához fizetett 5.000 K járuléka törlendő, illetőleg a városnak visszaengedendő volt, mert a város felsőbb leányiskolát állított fel, a mely, mint szintén középfokú oktatási intézet, a nőnevelés terén fontos feladatot van hivatva betölteni s fentartása a városra annyival is súlyosabb terhet ró, mert elesett a felsőbb leányiskolává átalakított polgári leányiskolája után éveken át élvezett állami segélytől. Rendkívüli bevételek. VII. fejezet, 1. czim. 1908. évre megszavaztatott — K, 1909. évre előirányoztatik 700.000 „ tehát több . . 700.000 Kval. A beruházások tételénél részletesen indokolva van. Felekezeti, törvényhatósági és községi középiskolák segélyezése. Rendes kiadások. XXI. fejezet, 15. czim. 1908. évre megszavaztatott 2,619.456 K, 1909. évre előirányoztatik 2,725.456 ,, tehát több . . 106.000 Kval. Az 1883. évi XXX. t.-cz. 47. §-ában gyökerező állami segélyezést a folyó évben is fokozott arányokban folytatni kívánom, tudatában ama nagy eredményeknek, melyeket e téren eddig elérni sikerült és figyelemmel a kötött szerződésekre. Az 5., 6., 7., 9., 10., 16., 18., 22., 25., 30., 31., 35., 41., 45., 52., 53., 58., 60., 64., 67., 69., 70., 72., 74., 77., 78., 79., 81., 82., 85. és 89. rovatok alatt felsorolt középiskolák ugyanolyan összegű államsegélyt kapnak, mint tavaly, részint mert ezen intézetek államsegélyei már elérték a szerződésekben megállapított vagy egyébként tervbe vett maximalis határokat, részint mert jelenleg az előirányzottnál magasabb államsegélyre nem szorulnak.