Állami költségvetés - 1908
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1908. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
130 Mivel az 1907. évi XXVIII. t.-czikkel megszavazott. 500.000 Kból csak néhány Közművelődési Ház épülhet, mivel továbbá nagyon szükséges, hogy egyszerre minél több kezdhesse meg működését, állítottam be, mintegy kezdetül költségvetésembe ezt az 50.000 Kt. A Közművelődési Házak felolvasásokra és zenei előadásokra alkalmas teremmel rendelkeznének, melynek falait állami bevásárlásból eredő festmények diszitenék, lenne az épületben laboratórium, muzeum, könyvtár, házi ipartermékek boltja s gazdasági és ipari eszközök vagy azok mintáinak álhindó kiállítására alkalmas helyiség, szóval a közművelődés legkülönbözőbb megnyilvánulásai számára nyílnék ott tér és alkalom. E Közművelődési Házakat az illető városok építenék, talán legczélszerübben törlesztéses kölcsön utján ugy, hogy a fizetendő annuitások egy részét tárczám vállalná el, s esetleg tőkesegélyt is nyújthatnék. Végül a Petőfi-niuzeum létesítése czéljából megvásárolt épület vételárának törlesztéséhez nyújtandó állami segélyre 3.000 Kt irányoztam elő. A Petőfi Társaság a Petőfi-kultusz ápolása czéljából egy épületet vásárolt, s azt muzeumszeriileg berendezni és a nagy költő emlékéhez méltó ereklyetárrá avatni óhajtja. A társaság azonban a vételárnak csak felét fizethette ki, a másik felét — ötvenezer koronát — évi részlettörlesztés kötelezettsége mellett államsegélyből és uj gyűjtésekből szándékozik kiegyenlíteni. Rendes bevételek. IX. fejezet, 41. czim. 1907. évre megállapittatott 28.000 K, 1908. évre előirányoztatik . • 28.000 „ tehát ugyanannyi. Ösztöndijak. Rendes kiadások. XXI. fejezet, 55. czim. 1907. évre megszavaztatott 175.736 K, 1908. évre előirányoztatik 187.736 „ tehát több . . . 12.000 Kval. A magyar egyetemek hallgatóinak a franczia és az angol egyetemek szünidei tanfolyamain résztvehetése czéljából 6.000 K ösztöndijat irányoztam elő. Az egyetemi szünidei tanfolyamok, a melyeket a mult század nyolczvanas éveinek elején a grenoblei egyetem kezdeményez tt, annyira beváltak és olyan közkedveltségnek örvendenek, hogy ma már nemcsak valamennyi franczia és belga egyetem és a franczia tanítási nyelvű svájczi főiskolákon, hanem az angol egyetemeken is meg-