Állami költségvetés - 1907

Honvédelmi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. HONVÉDELMI MINISTERIUM 1907. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

26 60.000 „ — frei Áthozat emelkedés 758.489 K 83 f. Ehhez hasonló intézmény létesítése a honvéd altisztek részére annál is inkább szükséges, nehogy azoknak a közös hadseregbeli bajtársakétól eltérő kezelése, a honvédségi intéz­ményt hátrányosan befolyásolja. Előirányoztatik erre a czélra 5.000 „ — „ Altiszti szolgálati jutalomdíj és jutalomdíj végkielégítés fejében az 1907. évi szükséglet . emelkedik. 9. Jutalmakra és segélyekre, ez ideig a honvédség egész katonai állománya számára, valamint a honvédség összes özvegyei és árvái után, csak évi 40.000 K volt előirányozva, a mely összeg a segélyekre szorultak fölötte nagy számára való tekintettel — elenyésző csekély. Főleg a nagyon mostoha sorsra jutó honvédségi egyé­nek özvegyei és árvái nyomora oly nagy, hogy nem lehet elzárkózni az élet legelemibb szükségleteire szánt, amúgy is igen csekélyen mért segélyezések gyakorlásától. A költségvetésileg megállapitva volt 40.000 K még a legnagyobb mérvű takarékosság mellett is mindig túl lett lépve. 1907. évre többlet irányoztatott elő. A honvédségi tiszti étkezdék berendezése igen hiányos, az étkezdék csakis a tisztek legnagyobb áldozatkészsége mel­lett tarthatók fenn. Már pedig az étkezdék czélja tulajdon­képen az lenne, hogy a tisztikar olcsón étkezzék és e mellett a bajtársiasságot is növelő egy hajlékkal birjon, a mely alkalmas, ünnepélyeknél a honvédség tekintélyét kifejezésre juttatni. Eddig a tiszti étkezdék segélyezésére csak évi 16.000 K volt szánva, mely összeg 8.000 szándékoltatik felemeltetni. 10. A honvéd élelniezőraktár és a honvéd központi ágyraktár és gőzmosóintézet fentartási költségei, mind ez ideig a csapatok élelmi és lótáp, illetve ágynemű mosatási hiteléből fedeztettek; minthogy ezen hitelekből az uj költségvetési min­tához képest, intercalaris megtakarítások fejében 4% levonás eszközöltetik, az emiitett intézetek költségei már nem nyer­15.000 frei Átvitel emelkedés 846.489 K 83 f.

Next

/
Thumbnails
Contents