Állami költségvetés - 1907

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1907. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

12 tehát 24.080 Kt; s ennek terhére rendszeresítettem 6 segédfogalmazói állást egyenként 2.000 K fizetéssel és 700 K lakpénzzel, összesen 16.200 K költ­séggel. Hasonlóképen a számvevőségi szakban is törültem 5 berendelt állami elemi iskolai tanítónak összesen 13.380 Kt kitevő illetményeit, s rendszeresítettem ennek terhére egy számvizsgálói állást 2.600 K fizetéssel és 800 K lakpénzzel; nem­különben 5 számtiszti állást, egyenként 1.400 K fizetéssel és 600 K lakpénzzel, összesen 13.400 K költséggel. Rendszeresítenem kellett továbbá, tekintettel a politikai államtitkári állás­nak az 1906. évi költségvetésben történt szervezésére, egy ajtónállói állást 1.000 K fizetéssel, 300 K lakpénzzel és 100 K ruhailletménynyel. Nem térthettem ki bizonyos mérvű statusrendezés kezdeményezése elől sem. A központi létszámban a helyes arányt megteremtendő s ezzel a tisztvise­lők elő haladását is biztosítandó, statusrendezést vettem a központi igazgatás fogal­mazási és számvevőségi szakában foganatba azon elv alapul vétele mellett, hogy a vezető állások figyelmen kiviil hagyásával, a többi állás az illető fizetési osztályokon belül lehetőleg egyenlően szétosztandó. Az 1907. évben a fogalmazási szakban: két osztálytanácsosi állást ministertanácsosivá, két fogalmazói állá st segédtitkárivá, és két segédfogalmazói állást fogalmazóivá rendszeresítettem át. Az e réven felmerülő költségtöbblet 9.000 K. A számvevőségi szakban pedig négy számellenőri állást számvizsgálóivá és két számtiszti állást számellenőrivé szervez­tem át, 3.000 K többköltséggel. A költségvetés realitása érdekében, a napidijakat a ministeriuninál 5.000 Kval, a számvevőségnél pedig 2.200 Kval kellett emelnem. A számvevőségnél működő jogvégzett tisztviselők részére, a minősitett munka elismeréseül és több társministeriumban fennálló gyakorlat szerint, négy, egyenként 300 Ks működési pótlékot irányoztam elő. E működési pótlékokat a legalább is jogi államvizsgálattal biró, rendszeres fizetéssel kinevezett számvevőségi tisztviselőknek a magasabb qualificatio megszerzése szerinti idősorrendben fogom adományozni. A központi szolgálattételre berendelt külszemélyzet körében mindenekelőtt 1.000 K nyugdíjba beszámítandó, de az 1904. évi I. t.-cz. alapján járó személyi pótlékba be nem tudandó személyi pótlékot irányoztam elő egv gyakorló főgymna­siumi tanárnak. Nevezett hosszú szolgálata alatt ugy a tudomány, mint a szakok­tatás terén figyelemre méltó munkálkodást fejtett ki; s mai berendeltségi állapotában is, igen becses szakszerű munkálkodással támogatja a központi administratiót: méltá­nyosnak tartottam tehát részére a kivételes elbánás alkalmazását annál fogva is, mert közszolgálati pályája végén, a VII. fizetési osztálynál nagyobb javadalmazást érdemessége daczára sem érhetett el.

Next

/
Thumbnails
Contents