Állami költségvetés - 1906
Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS M. KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUM 1906. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
23 26. A Tiszalökön emelendő járásbirósági épület és fogház telke iránt a községgel folytatott tárgyalások befejezést nyertek s igy a tervek elkészítése megrendelhető volt. Ezen építkezés is szükséges, mivel a jelenben használt s a községtől bérelt helyiségek rendeltetésüknek nem felelnek meg s más alkalmas épület pedig e czélra rendelkezésre nem áll. 27. Törökbecsén a szükséges épitési telek vétel utján megszereztetvén, a lejáró bérleti szerződésekre való tekintettel az építkezést az elkészült és felülbírált tervek alapján foganatba vétettem ugy, hogy az uj épület az 1906. év őszén használatba lesz vehető. 28. Versecz város a tőle bérelt, de különben teljesen czélszerütlen s az igényeknek meg nem felelő helyiségek bérletét felmondotta s minthogy e helyen sem volt az elhelyezés kérdésének más megoldási módja, egy uj kincstári épület emelése iránt intézkedni kellett, a melynek czéljaira sikerült a város közreműködése és hozzájárulása mellett egy alkalmas épitési telket szerezni. Az építkezés 1906-ban befejezést nyer. Mindezen építkezéseken kivül még más helyekre nézve is folytatok ily irányban tárgyalásokat, a melyek azonban még nem haladtak annyira, hogy a költségek előirányozhatok lettek volna. A mennyiben azonban oly körülmények merülnének fel, a melyek egyik vagy másik építkezésnek, illetve vételnek soron kivüli keresztülvitelét tennék szükségessé, ez irányban a beruházási összhitel keretén belül a más oldalról esetleg elérendő megtakarítások terhére intézkedni fogok. Megjegyzem e helyen, hogy az 1904. évi költségelőirányzatban ezen alrovat terhére előirányzott, de most fel nem említett építkezések közül a belényesi és facseti járásbirósági épületek, a fogarasi járásbirósági épület kibővítése, a galántai, a munkácsi, a szászrégeni, az alsólendvai, felsővisói, nagyszombati, segesvári, szamosujvári, törökkanizsai és a szvidniki (felsővizközi) járásbirósági épületek s fogházak, úgyszintén a trsztenai, algyógyi, orosházi, váczi és teregovai járásbirósági fogházak, nemkülönben a szombathelyi és győri törvénykezési épületek kibővítése az 1904., illetve az 1905. évben elkészültek, a tapolczai járásbíróság és fogház elhelyezése pedig bérlet utján biztosíttatott. 2. alrovat. A szóban forgó hitel terhére irányoztam elő az előző évihez hasonló összegben az 1906. évben elkészülő járásbirósági épületek s fogházak első felszerelési költségeit. A 3. alrovat alatti tervezési, ellenőrzési és felülvizsgálati költségekre szintén ugyanazon összeget vettem előirányzatba, mint az 1904. évi költségvetésben. Az összszükséglet a részletezés szerint ugyan 775.000 Kt tenne, az elérendő megtakarítások reményében azonban a hitelösszeget ezúttal is csak 750.000 Kban vettem megállapitandónak.