Állami költségvetés - 1906

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1906. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

82 Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások. XI. fejezet, 13. czim. 1904. évre megszavaztatott 1906. évre előirányoztatik 2.000 K, 2.000 „ tehát ugyanannyi. Rendes bevételek. VIII . fejezet, 25. czim. 1904. évre megállapittatott 1906. évre előirányoztatik 3.000 K, 3.000 „ tehát ugyanannyi. Kereskedelmi iskolák segélyezése. Rendes kiadások. XXI. fejezet, 35. czim. 148.000 K, 182.400 „ 347400 KvaL Ezen többletből 2.400 K esik az 1904. évi I. t.-cz. végrehajtására, amelynek alapján az esedékes összegek már igénybe vétettek. 4. rovat. A kolozsvári kereskedelmi akadémia segélyezésére eddig előirányzott összeget 7.000 Kval kellett emelnem, mert az intézet fentartója a tanárok illetményeit méltányosan rendezvén, ez által az intézet fentartásával járó terhek annyira emel­kedtek, hogy az állam ujabb s nagyobb mérvű segélyezése vált szükségessé. 9. rovat. A zombori felső kereskedelmi iskola segélyezésére 1.000 Kval többet irányoztam elő, mert a város csakis az állam fokozottabb anyagi támoga­tásának biztositása mellett képes eleget tenni iskolafentartói kötelezettségének. 12. rovat. A kereskedő-tanoncziskolák segélyezésére 4.000 Kval többet vettem fel. Az eddig rendelkezésre állott összeg egyáltalában nem elegendő a tényleges szükséglet kielégítésére. A kereskedő-tanoncziskolákat fentartó községek és városok nagy megterheltetésük miatt kénytelenek az állam segélyét kérni s bár arra az 1884. évi XVII. t.-cz. alapján igényt is tarthatnak, a segélykérvények nagyobb része fedezet hiányában nem volt figyelembe vehető. Nehogy tehát a kereskedő-tanonezoktatás terén visszaesés álljon be, a segélyezésre szolgáló összeget emelni kellett. 14. rovat. Felső kereskedelmi iskolai igazgatók és tanárok fizetésének kiegé­szítésére 20.000 K. A nem állami felső kereskedelmi iskolák igazgatóinak és tanárainak illetményei mindeddig törvény által rendezve nem lévén, az állami felső kereskedelmi iskolákban

Next

/
Thumbnails
Contents