Állami költségvetés - 1906

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1906. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

197 A tokaji úgynevezett „Patkókő" kőbánya bérletére, a fennálló szerződés alapján 1905. évre 600 K fizettetett ki. A tiszafüredi hid feletti szakaszon 1903—1904. években létesitett part­védmű kijavítása czéljából házikezelésben létesítendő pótmunkálatokra 1904. évben 22.655 K 45 f engedélyeztetett. Erre a munkára 1904. évben kiadatott 3.103 K 82 f, 1905. évben pedig 17.656 K, mely összegből a vállalati uton beszerzett kőanyagra 7.519 K 50 f esik. A munkálatok 1905. évben befejeztettek és a kiviteli költség a felülvizsgálat alapján 20.759 K 82 frei érvényesíttetett. A mun­kálat kiviteli költségeihez az alsó-szabolcsi tiszai ármentesitő társulat 50%-al, vagyis 10.379 K 91 frei járul hozzá. Az 55. számú tiszai átvágás által elmetszett kanyar felső torkának az árvizszin fölé eső magasságig való feltöltése 102.255 K 16 frei előirányzott mun­kálat végrehajtását teszi szükségessé. Ez összegnek V3 része, vagyis az előirányzat szerint 34.085 K 05 f azon okból, mert a tervezett munkálat az árvíz lefolyási viszonyok javitása szempontjából is fontossággal bír, az alsó-szabolcsi-tiszai ármen­tesitő társulatnak állami hozzájárulásként lesz annak idején — az e részben tett kijelentéshez képest — kifizetendő. A tiszadadai partvédmű házikezelésben eszközlendő kijavítására 2.083 K engedélyeztetett. A munkálat 1905. évben befejezést nyert és a kiviteli költség 2.013 K 76 frei érvényesíttetett. A kanyári partvédmű körüli mederrendezés házikezelésben végrehajtandó pót­munkálataira 3.279 K 74 f engedélyeztetett. A munkálatokra kiadatott 1905. évben 2.543 K 06 f, mely összegből 170 K a vállalati uton beszerzett kőanyagra esik. A Nagyczigánd határában szükséges felvételekre 200 K engedélyeztetett. A felvételek 1905. évben 107 K 20 f költséggel megejtettek. A tiszakeszii partbiztositás megrongált részeinek kijavítására 7.352 K irányoztatott elő. A munkálatokra 1905. évben kiadatott 4.722 K 80 f, mely ösz­szegből 2.850 K a vállalatilag \égzet.t kőszállitásra esik. A 42. számú tiszai átvágás czéljaira pótlólag megszerzett terület vételára fejében 1.038 K 38 f fizettetett ki. A tiszaroffi partbiztositásnak kőburkolattal való kiegészítésére és a kőhányás helyreállítására 1904. évben 74.071 K 63 f engedélyeztetett oly módon, hogy ez összegből 1904-ben csak 30.000 K értékű munka lesz végrehajtandó. Ez összeg terhére 1904. évben, az 5.110 K értékű kőszállitással együtt 13.830 K 53 f adatott ki, — 1905. évben a munkálatok költségeire 15.570 K 18 f fordíttatott, mely összegből az 1905. évben szállított kő ára fejében a vállalatnak kifizettetett 4.275 K, a többi 11.300 K 18 f pedig házikezelésben végrehajtott munkálatok költségeire esik.

Next

/
Thumbnails
Contents