Állami költségvetés - 1906
Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1906. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
95 A Magyar Agrár- és Járadékbank az 1904. évben az érintett kezelési költséghez való hozzájárulás további engedélyezését kérte azon a czimén, hogy az 0 5 százalék kezelési dij a kezelési költséget még mindig nem fedezi. A szőlőkölcsönügyek kezelési költségének ebből a szempontból figyelembe vehető része 118.974 Kval vétetett számításba. Az 0*5 százalék kezelési dij az 1905. év végéig engedélyezett kölcsönök 15,340.000 K készpénzben kifizetett összegétől számitva 70.700 Kt eredményez, vagyis kevesebbet 42.274 Kval. Méltányosnak találom, hogy ennek részben való fedezéséhez az államkincstár 20.000 Kval hozzájáruljon, mert a midőn annak idején a korábbi 60.000 K hozzájárulás kéretett és arra az engedély megadatott, az a valószínűségi számítás szolgált alapul, hogy a szőlőkölcsönök álladéka évenkint 4 millió Kval, tehát az 5 év alatt 20 millió Kval fog gyarapodni. Ez azonban nem következett be, hanem a gyarapodás azóta csak 7 millió K, ugy hogy e kölcsönök álladéka még mostanig sem érte el egészben azt az összeget (20 millió Kt), a mely ezelőtt 6 évvel mint öt év alatt várható gyarapodás számbavétetett. De különben is czélszerübbnek vélem ezt a hozzájárulást megadni, mint a jelzett teendőket állami kezelésbe venni, a mit a Magyar Agrár- és Járadékbank — az esetre, ha hozzájárulást nem kapna — mint alternativ megoldási módot terjeszt elő; czélszerübbnek tartom a hozzájárulást azért, mert a szóban levő teendők ellátása állami kezelésben mindenesetre nagyobb összegbe kerülne, mint a 0"5% kezelési dij s a javasolt 20.000 K hozzájárulás együttvéve. Minthogy a szőlőkölcsönök nagyobb arányú igénybevétele már lezajlott, ugy hogy most már az évi gyarapodás alig éri el a 100.000—150.000 Kt, ujabb kölcsönök szolgáltatása előreláthatólag folyton apadni fog, az 1896 : V. t.-cz. 19. §-ának rendelkezése szeiint az 1910. év végével pedig teljesen meg fog szűnni s igy a kezelési díjbevétel sem fog emelkedni, kérem a törvényhozást, hogy e kölcsönök ügyeinek kezelési költségeihez való hozzájárulásképen a kért 20.000 Kt engedélyezni méltóztassék. Az 5. rovat alatt az 1904. évre engedélyezett 10.000 K ellenében csak 3.250 Kt irányoztam elő azért, mert a magyar ampelografia kiadása oly nagy művelet, a melynek több éven át még csak az előkészítésével lehet foglalkozni. Az előkészítő munkálatokra (adatgyűjtésre, rajzok elkészítésére stb.) pedig az 1906. évben az előirányzott összegnél többet czélszerüen nem lehet felhasználni.