Állami költségvetés - 1905

Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. KERESKEDELEMÜGYI MINISTERIUM 1905. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS JELENTÉS AZ 1904. ÉVI XIV. TÖRVÉNYCZIKKEL ENGEDÉLYEZETT BERUHÁZÁSOKRÓL

59 Az átmeneti fizetések tétele csökken 1.030 Kval. Az e czimén felvett összeg a fentebb emiitett, elejtésbe hozott állások javadalmazására szükséges, de csak addig fog a kereskedelmi muzeumnál szerepelni, mig az illetők más szolgálati ágban üresedésbe jövő hasonló állásokban nem lesznek elhelyezhetők. A kereskedelmi muzeum tevékenységét két irányban kívánom kidombo­rítani. Az egyik irányban legfőbb feladata a közszállitások nyilvántartása és ellen­őrzése, mely téren már eddig is igen figyelemre méltó tevékenységet fejtett ki, de a mely még tetemesen fokozandó azzal a czélzattal, hogy az összes közszállitási ügyek nyilvántartó helye lehessen, mely a nyilvántartás és ellenőrzés mellett tuda­kozó állomása is legyen egyúttal hatóságoknak és iparosoknak egyaránt. Ha tekin­tetbe vétetik, hogy Magyarország ipari közszállitásainak értéke megközelíti éven­kint a 200 millió Kt, ideértve az építkezésekben képviselt ipari értékeket is, s ennek a mi viszonyaink között tekintélyes összegnek jó része még mindig nincs a hazai iparnak biztositva, ugy bizonyára indokolt, hogy gondoskodni kivánok arról, miszerint legyen oly nyilvántartó állomás, mely ezt az ügyet gondozza. Ámde ha a hazai ipar térfoglalását a belfogyasztásban elő akarjuk mozditani, akkor kell arra nézve is valamely alkalmas állomásnak lennie, hogy a hazai beszerzési források tekintetében megbízható informácziók legyenek szerezhetők. A másik irányban, a hazai kivitel szolgálatában, már sokkal nehezebb a muzeum feladata. Pedig e tekintetben lesz még legtöbb teendő. Az eddigi vám- és tarifaügyi tudakozó szolgálat további fentartása és kiterjesztése mellett feladata lesz a muzeumnak egyebek közt a kivitellel foglalkozó hazai czégekkel az egyes áruknak megismertetése abban a minőségben, alakban és csomagolásban, a melyben azok az illető piaczokon versenyképesek. A 2. (dologi kiadások) alrovatán 3.000 Kval kevesebbet irányoztam elő. Ugyanis apasztottam az épületek és berendezések fentartása s helyiségek bére tételét 2.000 Kval és a vegyesek tételét 1.000 Kval; előbbit a tűzkár bizto­sítás elejtése és az épületfentartásra fordított összegek csökkentése, utóbbit az állandó kiállításnak alább kifejtendő megszüntetése következtében. Ugy a személyi járandóságok, mint a dologi kiadások alrovatán mutatkozó megtakarítások, illetőleg előirányzati csökkenések a kereskedelmi muzeum u. n. állandó kiállítása feloszlatásának következményei. Az 1885. évi országos kiállítás kapcsán ez az állandó kiállítás iparfejlesz­tési czélzatokkal létesült. Ez képezte akkor és utána éveken át tulajdonképeri a kereskedelmi muzeumot. Az évek folyamán, a muzeum feladatkörének más irányban történt kialakulása és kibővítése következtében ez az állandó kiállítás mind inkább vesztett jelentőségéből és azóta, hogy a muzeum üzleti tevékenysége teljesen meg­szűnt, hogy a muzeum, mint állami intézet, közvetlen üzletkötésekkel nem foglalko­8*

Next

/
Thumbnails
Contents