Állami költségvetés - 1905
Pénzügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIRÁLYI PÉNZÜGYMINISTERIUM 1905. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
14 osztályba sorozott állami végrehajtói állás vétetett fel, a minek következtében a 3% intercalare levonása után 8.808 K többkiadás merül fel. Az állami végrehajtók ugyanis a kir. adóhivatali tisztviselőkkel egyenlő képesitésü állami alkalmazottak, őket terheli a legsúlyosabb külszolgálat, az adóbehajtás foganatosítása, e mellett számottevő tevékenységet fejtenek ki, a pénzügyigazgatósági munkák ellátásában is s mig a kir. adóhivatali személyzetnek 2%-a a VIII., 16*7°/„-a a IX. és 2M°/o-a a X. fizetési osztályba lévén sorozva, addig a 205 állami végrehajtói állás közül 166 van a XI. és csak 39 van a X. fizetési osztályban rendszeresítve, méltányos tehát, hogy a rendszeresített 205 állami végrehajtói állás közül 12-vel több, összesen tehát 51, a X. fizetési osztályba soroztassék. 4. A pénzügyigazgatóságok tényleges szükségleteinek megfelelően szaporítandó volt egygyel a kir. pénzügyigazgató helyettesek száma, ez a 3% intercalare levonása után 233 „ többkiadást okoz 5. A pénzügyigazgatósági személyzet lakpénzei, a tényleges állapotnak megfelelően állíttatván be a költségvetésbe — ez figyelemmel a hivatali székhelyeknek időközben magasabb lakbérosztályba történt besorozására — a 3% intercalare levonása után .... 45.057 „ többkiadást okoz. 6. Ezen többkiadásokkal szemben — az intercalarenak 2 0 /o-ról 3%-ra történt emelése következtében 35.925 „ megtakarítás áll elő ezen alrovaton. 7. A pénzügyigazgatóságok mellé rendelt számvevőségek személyzete részére az 1904. évi I. törvényczikk alapján járó személyi pótlékok fedezésére az intercalare figyelembe vételével . 332.839 „ irányoztatott elő. 8. A számvevőségi személyzet lakpénzei a tényleges állapotnak megfelelőleg irányoztatván elő, e szükséglet fedezésére az intercalare figyelembe vételével 18.333 „ szükséges. 9. Az 1902. évi III. t.-cz. 2. §-ának fokozatos végrehajtása czéljából az előző évi költségvetésben 286 járási számvevő részére előirányzott félévi illetmény helyett ezúttal már ezek egész évi illetményének fedezéséről kell gondoskodni, mi az intercalare figyelembe vételével 335.678„ több kiadást von maga után.