Állami költségvetés - 1905

Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUM 1905. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

19 26. A teregovai járásbirósági épület kibővítésének s egy uj fogháznak tervei elkészültek, ugy, hogy a munkák az 1905. évben foganatosíthatók lesznek. 27. A tiszalöki járásbíróság helyiségei, a melyek a községtől béreltetnek, rendeltetésüknek nem felelnek meg s más oly alkalmas bérépület, a melyben a biróság elhelyezhető lenne, nincsen a községben. Szükségessé teszi az uj állami épület emelését ezeken kivül az a körülmény is, hogy a jelenlegi helyiségekre a községnek szüksége van, s igy állandóan szorgalmazza az építkezést, a melynek érdekében a szükséges telket visszteher nélkül hajlandó a kincstár tulajdonába bocsátani. Ha ez irányban a tárgyalások befejeztettek, nem is lesz akadálya az építkezés foganatba vételének. 28. A trsztenai járásbirósági fogház épitési munkáinak vállalatba adása czéljából megtartott versenytárgyalás eredményre nem vezetvén, uj árlejtést kell tartani, a mely, ha sikerre vezet, az építkezés megkezdhető lesz. 29. A törökbecsei járásbirósági épület s fogház telkének megszerzése érdekében a tárgyalások még mindig folyamatban vannak. 30. Verseczen a járásbíróság és fogház a város tulajdonát képező bérépü­letben van elhelyezve, a mely azonban semmi irányban sem elégíti ki a jogos igényeket. A város különben a helyiségek bérletét fel is mondotta, s igy minthogy más bérépület rendelkezésre nem áll, a kényszerítő szükség követelménye is, hogy a kincstár uj bírósági épületet s fogházat építtessen. Egy alkalmas telek kijelölése érdekében a tárgyalásokat már megindítottam a várossal. Mindezen építkezéseken kivül még más helyekre nézve is folytatok ily irányban tárgyalásokat, a melyek azonban még nem haladtak annyira, hogy a költségek előirányozhatok lettek volna. A mennyiben azonban oly körülmények merülnének tel, a melyek egyik vagy másik építkezésnek, illetve vételnek soron kivüli keresztülvitelét tennék szükségessé, ez irányban a beruházási összhitel keretén belül a más oldalról esetleg elérendő megtakarítások terhére intézkedni fogok. Megjegyzem e helyen, hogy az 1904. évi költségvetésben ezen alrovat terhére előirányzott, de most fel nem emiitett épitkezések közül az algyógyi, orosházi és váczi járásbirósági fogházak az alsólendvai, a felsővisói, a nagyszom­bati, segesvári, szamosujvári és törökkanizsai járásbirósági épületek s fogházak, ugy szintén a szombathelyi és győri törvénykezési épületek kibővítése az 1904. év folyamán befejezést nyertek, illetve fognak nyerni. 2. alrovat. A szóban forgó hitel terhére irányoztam elő az előző évihez hasonló összegben az 1905. évben elkészülő járásbirósági épületek s fogházak első felszerelési költségeit. A 3. alrovat alatti tervezési, ellenőrzési és felülvizsgálati költségekre szin­tén ugyanazon összeget vettem előirányzatba, mint az 1904. évi költségvetésben. 3*

Next

/
Thumbnails
Contents