Állami költségvetés - 1904

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLAS A KIRÁLYI FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1904. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

131 Jelentés a phylloxera által elpusztított szőlők felújításának előmozdításáról szóló 1896. évi V. t.-cz. végrehajtásáról. Az 1896. évi V. t.-cz 3. §-ában foglalt rendelkezésnek megfelelően az ezen törvény végrehajtásáról s a végrehajtás során tett intézkedésekről s azok ered­ményeiről szóló hetedik évi jelentést a következőkben van szerencsém előterjeszteni. A törvény 1. §-ának a) pontjában foglalt az a rendelkezése, mely szerint a földmivelésügyi minister arra utasittatik, hogy ra phylloxera által elpusztított szőlők felújítására szükséges szőlővesszőknek és szőlőoltványoknak a közgazdaságilag fontosabb hegyvidékeken nagy mennyiségben való termelését és jutányos áron való kiszolgáltatását biztosító intézkedéseket tegyen" teljes mértékben végrehajtatott. Az e végből az ország legjelesebb s közgazdasági szempontból legfontosabb borvidékein — 46 különböző helyen — felállított állami amerikai szőlővessző szaporító és oltványtelepek, a melyeknek a térfogata 1760 kat. hold, kivétel nélkül mind hozamképes állapotban vannak. E telepek termése az 1902. évben 33,686.100 drb amerikai, 3,344,100 drb európai fajtájú szőlővessző és 1,570.500 szőlőoltvány volt. E szerint a szóban levő telepeknek teljes termőképességére alapított abbeli remény, hogy az 1902. évtől kezdve az addiginál jóval több amerikai szőlő­vessző termelhető s ezzel az oltványtermelés is fokozható lesz : ez évben nem valósult meg egészen, de csak abból az okból, mert az 1902. évi, még a rend­kívülinél is kedvezőtlenebb időjárás (tavaszi és korai őszi fagyok) következtében a vessző kellő mértékben nem érhetett meg és igy a termés eredménye az 1901. évihez képest nemcsak hogy nem fokozódott, hanem főleg az európai fajtájú szőlő­vesszőknél és az oltványoknál tetemesen csökkent is; ezért apasztatott az 1903. évi oltványtermelés is. Az állami telepek 1902. évi terméséből a szőlőbirtokosoknak: I. Árszabály szerinti áron: 6,530.000 amerikai fajtájú szőlővessző 457.100 európai „ „és 546.350 szőlőoltvány 12*

Next

/
Thumbnails
Contents