Állami költségvetés - 1904

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLAS A KIRÁLYI FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1904. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

78 Miután pedig az ily kiosztások csak oly módon foganatosíthatók s a gazda részéről is legtöbb esetben csak ugy vehetők igénybe, ha a termelési vagy beszerzési árakkal szemben megfelelő kedvezmények adatnak, sőt kivételes esetekben és egyes termelési ágaknál az elől sem lehet elzárkózni, hogy a vetőmagvak, dugványok, gumók vagy eszközök kiosztása teljesen ingyen történjék, a törvényhozás felhatal­mazását kérem, hogy ezen tételek terhére, amint különben azok természetéből is következik, a termelés meghonositása, előmozdítása vagy javítása érdekében szükséges magvakat, dugványokat, gumókat, eszközöket és berendezési tárgyakat kedvezményes áron s indokolt esetekben kivételesen ingyen is oszthassak ki. A 2. rovat, 4. alrovat hitelének felhasználását illetőleg tisztelettel megjegyzem, hogy ennek terhére a Tolna vármegyei gazdasági egyesületet 1904. évben megfelelő összegű segélyben kívánom részesíteni abból a czélból, hogy a Bezerédj István emlékére emelendő szobor költségeihez a kincstár nevében hozzájárulhasson. Rendkivüli kiadások. Átmeneti kiadások. X. fejezet, 17. czim. 1903. évre engedélyeztetett . 15.000 K, 1904. évre előirányoztatik 5.000 „ 1904. évre tehát kevesebb . . 10.000 Kval. Az átmeneti kiadások czime alatt az 1903. évre megállapított 15.000 Kból a feles birtokok és mezőgazdasági népesség statisztikája költségeire az 1903. évre felvett 10.000 Kás tételt jövőre nem kérem, mivel ezen munkálat már befejezést nyert. Ellenben a tagositási, birtokrendezési és legeltetési törvény folyamatban levő előmunkálataira ugy mint 1903. évben 5.000 K engedélyezését kérem. Rendes bevételek. VIII. fejezet, 21. czim. Változatlanul, mint 1903. évben előirányoztatik 2.000 K. Méhészet. Rendes kiadások. XX. fejezet, 25. czim. Személyi járandóságok. Változatlanul, mint 1903. évben előirányoztatik 26.800 K. I. Dologi kiadások. Változatlanul, mint 1903. évben előirányoztatik 62.636 K.

Next

/
Thumbnails
Contents