Állami költségvetés - 1903
Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. KERESKEDELEMÜGYI MINISTERIUM 1903. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS JELENTÉS AZ 1897. ÉVI XXI TŐRVÉNYCZIKK ALAPJÁN ESZKÖZÖLT BERUHÁZÁSOKRÓL
167 tékenyen megcsökkent; az eddig 4.000 Kban megállapitott bevételnek befolyására tehát többé számítani nem lehet. A mi viszont az árúforgalmi statisztikai illetékből és az űrlapok elárúsitásából felvett 160.000 K többletet illeti, a miből 20.000 K az űrlapok elárúsitására, 140.000 K pedig a tulajdonképeni statisztikai illetékre esik, ezen előirányzat realitása minden kétségen felül áll. Az űrlapok elárúsitásából előirányzott 20.000 K bevétel az utóbbi években befolyt árúnyilatkozatok mennyisége alapján számíttatott ki; ez az előirányzat különben, miután az űrlapok önköltségi áron árúsittatnak, még abban az esetben sem változtatná meg a költségvetés mérlegét, ha a tényleges eredmény netalán az előirányzatnál kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb lenne is, mivel a bevétel esetleges emelkedését vagy csökkenését mindig ellensúlyozza az adatgyűjtés és feldolgozás alrovaton a kiadásnak megfelelő emelkedése vagy csökkenése. A statisztikai illetéknél előirányzott 140.000 K bevételi többlet szintén teljesen megbízható alapon számíttatott ki, a mennyiben az uj árúforgalmi statisztikai törvényjavaslatnak az a rendelkezése, mely szerint a több csomagból álló többféle árút tartalmazó küldemények, a melyek eddig többszörös illetékkel voltak terhelve, ezentúl csak egyszeres illetéket fizetnek ugyan, viszont azonban az egész waggon rakományokból álló küldemények, még ha egyféle árúból állanak is, háromszoros illeték alá esnek, legalább is 140—160.000 Kval fogja a bevételeket fokozni. Erre nézve biztos következtetést enged az a körülmény, hogy az árúforgalmi statisztikai illeték lerovása Ausztriában is a Magyarországgal való forgalomban lényegileg akként van szabályozva, mint a hogy az az uj magyar árúforgalmi statisztikai törvényjavaslatban terveztetik s az Ausztriában 2 éven át elért eredmények alapján, az Ausztriával való forgalom mellett figyelembe véve a vámkülföldi forgalomból befolyó statisztikai illetéket is, legalább 540.000 K bevételre az árúforgalmi statisztikai illetékből biztosan számítani lehet; az 560 000 K előirányzat tehát, a melynél az űrlapok elárusitásából számított 20.000 K is tekintetbe van véve, egészen reálisnak tekinthető. Szabadalmi hivatal és szabadalmi tanács. Rendes kiadások. XIX. fejezet, 15. czim. Az 1902. évre megszavazott 350.930 Kval szemben 349.430 Kt, vagyis 1.500 Kval kevesebbet irányozok elő, mely kevesebblet onnan ered, hogy a tisztviselők íizetésrendezésének tolyományakép a segélyek alrovatának hitelét ezzel az összeggel leszállítottam