Állami költségvetés - 1903

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1903. Évi KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

20 Beruházások. VI. fejezet, 2. czim. 1902. évre megszavaztatott 1903. évre előirányoztatik 800.000 K, 520.000 „ tehát kevesebb . . 280.000 Kval. A beruházások között mint új tétel szerepel a kolozsvári egyetemi könyvtár uj épületére kölcsön utján 1-ső részletként beruházandó 200.000 K. Az egyetemi könyvtár még mindig nélkülözi az önálló, czéljának megfelelő elhelyezést. Nagybecsű és gazdag anyagával az egyetemi központi épület szinház utczai szárnyának első emeletén egészen más ezélokra épített helyiségekben szorong. Oly helyiségekben, melyek a nagy tömegű könyvtár befogadására még raktári elhelyezés meilett is most már elégtelenek és a melyeknek óriási megterhelése az épület biztonságának veszélyeztetése nélkül tovább fenn nem tartható. A jelenlegi elhelyezés a mellett, liogy elvonja tulajdonképeni rendeltetésüktől a könyvtár által elfoglalt helyiségeket és a más ezélokra épült helyiségeket a túl­terhelés által veszélyezteti, egyúttal megnehezíti, sőt részben lehetetlenné is teszi a könyvtár szakszerű rendezését és megfelelő kihasználását Hogy egyebet ne említsek, az egészen más ezélokra rendelt olvasó teremben csak 48 olvasóra van ülőhely, a tanároknak és kutatóknak külön dolgozó helyiségeik, sem pedig a személy­zetnek alkalmas hivatalos helyiségeik nincsenek. A külön modern és a tudomány mai állásának megfelelő könyvtári épület felépítése tehát minden tekintetben elhalaszthatat]anul sürgős. Hasonlóképen új tételt képez a vegytani épület kibővítésére előirányozott 70.000 K. A kolozsvári egyetemen csak egy vegytani tanszék van és a vegytani elő­adásokra és gyakorlatokra beiratkozott összes hallgatók: orvosnövendékek, tanár­jelöltek, 1 és 2 éves gyógyszerész hallgatók részére itt kell helyet adni. Ezen nagyszámú és különböző irányban képezendő hallgatóság eddig is a legnagyobb nehészségek mellett volt ellátható, midőn azonban az új orvosdoktori szigorlati rend az orvostanhallgatókra nézve is kötelezővé tette a vegytani labora­tóriumi dolgozást, a helyzet tarthatlanná vált. Minthogy pedig egy új második vegytani épület létesítése a mellett, hogy igen tetemes költségeket is igényelne, hosszú ideig tartana, kénytelen vagyok mint legolcsóbb és leggyorsabb módját a tarthatatlan helyzet megjavításának a jelenlegi vegytani épület kibővítését elhatározni. A legszükségesebb határok között tervezett kibővítésre az elkészített költ­ségvetés alapján 70.000 K irányoztatik elő.

Next

/
Thumbnails
Contents