Állami költségvetés - 1903

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1903. Évi KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

13 A hittani karon egy nyilvános rendkívüli tanárnak nyilvános rendes tanárrá előléptetése, a jogi karon G rendkívüli tanszéknek 4 rendes tanszékké átalakítása, az orvosi karon egy, a bölcsészeti karon pedig két nyilvános rendkívüli tanárnak nyilvános rendes tanárrá előléptetése, továbbá az orvosi és bölcsészeti karon egy-egy uj tanársegédi, az utóbbi karon ezenfelül még két gyakornoki állás rendszeresítése. Az egyetemi gazdasági hivatalnál egy gondnoksegédi, egy élelmezési és egy betegfelvételi tiszti állás, az egyetemi központi iroda mellett pedig egy irodatiszti és egy irodasegédtiszti állás; a szolgaszemélyzet keretében viszont két kapusi és két szolgai állás rendszeresítése szándékoltatik. A rendkívüli tanárok létszámában tervezett előléptetések, mig egyrészt hosszú kiválóképen érdemes rendkívüli tanári szolgálatnak jól megérdemelt jutal­mazását, czéJozzák, addig másrészt a tanítás érdekében is indokoltak és kívánatosak. A jogi kar G rendkívüli tanszékének 4 rendes tanszékké átalakítása azért szükséges, mert a hallgatók nagy számára való tekintetekből feltétlenül kívánatos és szükséges, hogy a főcollégiumok lehetőleg valamennyien egyenrangú párhuzamos tanszékekkel legyenek képviselve. A segédszemélyzetnek két tanársegéddel és két gyakornokkal tervezett szaporítását egyrészt az egyetemi kórodák fokozott tevékenysége, másrészt a demon­strativ irányú tanszékeken az oktatás minél nagyobb belterjessége teszi kívánatossá. A feladatainak magaslatán álló, jól begyakorlott, kötelességtudó segédszemélyzet a gyakorlati oktatás sikeressége szempontjából felette fontos, miért is annak minél megfelelőbb biztosítása elsőrangú tanügyi szükségletet képez. A tanársegédi állások az I. számú belgyógyászati és a földrajzi, a gyakor­noki állások pedig a növénytani és a föld- s őslénytani tanszékek mellé terveztetnek. Az egyetemi gazdasági hivatal személyzetének szaporítását, a raktári kezelés és számadásnak a számviteli utasítás értelmében a gazdasági kezelés minden ágazatára való kiterjesztése, az intézeti átalányok kezelésének a gazdasági hivatalnál leendő központosítása és a közkórházak mintájára betegfelvételi irodának létesítése teszi szükségessé. Az egyetemi központi irodában, hol az egyetemi administratió összpontosul, a teendők legnagyobb részét dijnokok látták el. Tekintettel az ott megforduló ügyek fontosságára és évről-évre emelkedő számára, okvetlenül szükségesnek mutat­kozik egy irodatiszti és egy irodasegédtisztí állás rendszeresítése. A két kapusi állást a 2-ik számú uj sebészeti kóroda és az uj kórboncztani intézet igényli. Az egyetemi intézetek szaporodása a szolgai állásoknak is kettővel való szaporítását követeli. A ruhapénzek emelkedése az uj szolgai, illetőleg kapusi állások rend­szeresítésével függ össze.

Next

/
Thumbnails
Contents