Állami költségvetés - 1903

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLASAM.KIRÁLYI FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1903. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

vagyok elismerni, hogy az egész állam gerinczét képező földmivelő nép jogos érdekeinek istápolására sokkal nagyobb költségre s még számos fontos és uj intéz­ményre lenne szükség. Ha ennek daczára tárczám 1903. évi előirányzatának szerkesztésénél, a fentebb ismertetett kereten belől s csakis a halaszthatlan és elsőrendű szükségletek kielégitéséről gondoskodtam, ez azért történt, mivel egyrészt épp a földmivelés s maga az egész gazdaközönség jól felfogott érdekében, mindig tekintettel voltam s vagyok az állami háztartás egyensúlyának fentartásához fűződő s valóban életbevágó érdekekre s másrészt, mivel az 1903. évi állami költségvetés keretén belül, tetemes költségtöbblettel egy országos érdekű s évek óta megoldást váró kérdés nyer valahára gyökeres elintézést. Ezen utóbb emiitett kérdés, az állami alkalmazottaknak tervezett illetmény rendezése és javítása, a melyet általános nagy szempontokból oly fontos és sürgő­sen megoldandó feladatnak ismerek el, hogy ezzel szemben más kérdések megoldását némileg elodázhatónak találtam. Erre való tekintettel tárczám 1903. évi előirányzatában a költségek eme­lését nemcsak a legszigorúbb elbírálás alá vettem, hanem tárczám eddigi költség­vetéseiben rendelkezésemre bocsátott hitelekből, nevezetesen első sorban a személyi járandóságokból mindazokat a tételeket, a melyekre az illetményrendezés végrehaj­tásánál előreláthatólag szükség nem leend, illetőleg a melyek az állami alkalmazottak annyira fontos egyöntetű és egyenlő mérvű javadalmazása érdekében törölhetők voltak, az elkerülhetlen szükségesség mérvére csökkentettem, illetőleg teljesen kihagytam. Ezek a tételek a következők: 1. a központi igazgatás személyi járandóságainál 27.654 K, 2. a központi igazgatás átmeneti kiadásainál (rendkívüli segélyek) 10.112 r 3. az állami erdők személyi járandóságainál 117.677 „ 4. a községi „ „ „ 86.842 , 5. az erdőfelügyelőségek személyi járandóságainál 12.453 „ 6. az erdőőri szakiskolák „ „ 380 „ 7. a ménesbirtokok „ „ 10.600 „ 8. az állami lótenyészintézetek személyi járandóságainál . . 9.200 „ 9. az állategészségügy személyi járandóságainál 31.235 „ 10. a gazdasági tanintézetek stb. személyi járandóságainál . 82.163 „ 11. az állattenyésztés személyi járandóságainál 2.975 „ 12. az országos vízépítési igazgatóság személyi járandóságainál . 2.000 „ 13. a folyammérnöki hivatalok személyi járandóságainál . . . 3.000 „ Átvitel 396.291 K. v. 2

Next

/
Thumbnails
Contents