Állami költségvetés - 1902

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS M. KIRÁLYI FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1902. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

12 is elzárkózni, hogy minden egyes altiszt a minimalis évi 50 K ruhaátalányban legyen részesíthető. Az egyenruha átalány emelésére szükséges összeg tulajdonkép 35.721 K költségtöbbletet képvisel, viszont azonban — a mint azt alább említeni szerencsém van, — az állami erdőtiszti állások arányosításból kifolyólag 1.764 K megtakarítás áll elő, minek folytán a többlet az imént jelzett 33.957 Kra mérséklődik. Az ezen felül beállítandó 93.224 K több szükségletből 27.956 K azon összegre esik, a mely az 1901. évi költségvetési előirányzat szerint a fizetésekre, lakbérekre és pótlékokra felvett többlet egész évi összegéből megtakarítandó egy félévi részletet képezett — az azonfelüli 65.268 K összeg pedig az erdészeti altiszti fizetések emelésére felvett összegből az 1901. évre megtakarítás gyanánt előirányzott egy harmadrészre esik. Ez a 93.224 K mint a törvényhozás által már megszavazott költség s a mely csak 1901. évben volt átmenetileg megtakarítandó, az 1902. évi előirányzatba felveendő volt. Jelen előirányzatom elfogadásával a mondottakhoz képest, az erdészeti altisztek 3 év alatt fokozatosan végrehajtandó fizetés emelése az e czimen szükséges költségtöbblet utolsó egy harmad részének 65.268 Knak a költégvetésbe való beállításával befejezést nyer. De egyúttal és pedig — nemcsak minden költségtöbblet igénybe vétele nélkül, — de sőt 1.7 64 K költség megtakarítással kívánom befejezni a kincstári erdészeti tisztviselői állások egyes fizetési osztályai között mutatkozó aránytalanság megszüntetése czéljából 1899-ben megkezdett és azóta minden évben fokozatosan tovább vitt arányosítást is. Az állásarányositás eddig bezárólag a IX. fizetési osztályig foganatosíttatott, ezúttal pedig a VIII. és VII. fizetési osztályokra folytatólag kiterjesztve, oly fizetési rendszert szándékozom megállapítani, a mely szerint a kincstári erdőket kezelő erdő­tisztek állásainak százalék aránya a községi és egyéb erdőket kezelő erdőtisztek állásainak arányával egyenlő leend. Az itt szóban lévő állás arányosítást a törvényhozás bölcsessége folytán már az 1901. évben rendelkezésemre bocsátott költségösszeg határai között, illetőleg mint fentebb már megjegyezni szerencsém volt 1.764 K megtakarítással a jelenlegi 510 főnyi létszámnak 487-re vagyis 23 személylyel való apasztásával kivánom léte­síteni, a mely apasztás, miután a kincstári erdőknek sok munkaerőt igénybe vett üzem­rendezési munkálatai legnagyobb részt befejeztettek és az ügyvitel egyszerűsítése érde­kében tett és még teendő intézkedések is ezt lehetővé teszik, most már a szolgálat hátránya nélkül eszközölhető és pedig annál is inkább, mert az erdőtisztek mai tényleges létszáma a rendszeresítendő létszámnál, pályázók hiányában amúgy is kisebb. A kincstári erdők kezelésénél alkalmazott erdőtiszti létszám az egyes fizetési osztályokban a következő leend:

Next

/
Thumbnails
Contents