Állami költségvetés - 1901
Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A M, KIR, KERESKEDELEMÜGYI MINISTERIUM 1901. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS JELENTÉS AZ 1887. ÉVI XXX. TÜRVÉNYCZIKK ALAPJÁN ESZKÖZÖLT BERUHÁZÁSOKRÓL
A Q 4o évet terhelik, s mint ilyenek természetes folyományai az 1000. évi költségvetésnek; 9.618 K a személyzet ötödéves pótlékaira, még pedig ebből 2.038 K a személyzet azon részére, mely erre való jogigényét már régebben szerezte meg, 7.580 K pedig az 1896-ban kinevezett ujabb személyzetre, melyre nézve az ötödéves pótlékok csak az 1901. évvel kezdenek esedékessé válni. A régebben alkalmazott személyzetre eső 2.038 K többlet a szolgálati évek emelkedésével járó természetes teher, mely mindig az esedékesség idejével irányoztatik elő s innen van, hogy az nein kerek, hanem tört összeg, mig az iparoktatás államosításakor és azóta évről-évre kinevezett személyzettől ezt a kedvezményt megtagadni, nem lett volna sem igazságos, sein méltányos, mert mint tanszemélyzetnek épen olyan igénye lehet ennek is az ötödéves pótlékokra, mint az oktatás bármely ágában működőknek. De eltekintve még ettől is, ez az egyetlen módja a tanszemélyzet anyagi helyzete némi javításának, a mennyiben itt az előléptetési viszonyok a lehető legmostohábbak. A többletből fenmaradó 33.043 Kból uj állásokra esik 28.874 K, mig az uj állások rendszeresítése következtében az 1893. évi IV. t.-cz. értelmében keresztülvitt fokozat-kiegyenlitésekre 4.169 K. Az uj állások rendszeresítéséből származó 28.874 K többletet teszi: 1 igazgató (VI [I. fizetési osztály), 5 tanár (IX. fizetési osztály), 11 művezető, illetve segédtanár (X. fizetési osztály), 1 segédtanitónöi (XI. fizetési osztály) és 5 szolga javadalmazása. Az uj állások rendszeresítését — mint már emlitém — szükségessé teszi az iparoktatás fokozatos fejlődése, egyrészt a már létező intézetek tanítási személyzetének fokozatos kiegészítése, másrészt uj intézetek szervezése, minők voltak az utóbbi két évben az iglói és temesvári szakiskolák és lesz az 1901. évben a Győrött létesítendő uj szakiskola, ugy hogy előbbi kettő még két, — illetve három, — utóbbi négy éven át igényel majd megfelelő személyzet-szaporítást, el is tekintve attól, hogy a tanulók számának szaporodtával elkerülhetetlen a tanítási, de különösen a műhelyoktató személyzet számának növelése. Ugyanis az ipariskolák e tekintetben is más elbírálást igényelnek, mint az egyéb oktatási intézetek, mert itt az oktatás csak egyéni lehet, mesterséget tanítani csak igy lehetséges és különösen a műhelyben nagyon szűkre van határolva az egy-egy munkaoktatóra eső tanulók száma. Arra nézve, hogy az uj állások mely intézeteknél rendszeresittetnek és egyáltalában miképen oszlik meg a személyzet az egyes iskolák között, az alábbi létszám-kimutatás nyújt tájékozást: 6*