Állami költségvetés - 1901
Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS M. KIR. IGAZSAGÜGYI MINISTERIUM 1901. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
43 2. alrovat. Dologi kiadások. 1. tétel. Irodai, iskolai és könyvtári szükséglet. Több Kehesebb korona Az e tétel alatt felvett 3.656 K fedezet az eddigi tapasztalatok szerint is elégtelen volt, most a növendékek száma még szaporodván, jövőben ez még kevésbbé lesz elégséges. Fel kellett tehát vennem 644 többletet. 3. tétel. Házi kiadások. A házi kiadások tételénél mutatkozó többlet a korábbi évek tapasztalati adatai alapján vétetett fel, különösen figyelembe veendő volt e tételnél az is, hogy a rákospalotai javítóintézet, növendékeinek szaporodása folytán ezeknek ruházatára, valamint a növendékeknek, a családfő és felügyelőknek élelmezésére a jövőben az eddiginél nagyobb költség fog igényeltetni. A többlet 30.224 7. tétel. Növendékek jutalomdija. Az e czélra eddigelé felvéve volt 4.600 K fedezet eddigelé oly csekély volt, hogy abból a méltányos igényeket a legszűkebb keretben sem lehetett kielégiteni, a helyzetnek némi javítása végett, figyelemmel a növendékek létszámának szaporodására is, felvettem többletként 1.400 Kt. . 3. rovat. Letartóztató intézeti építkezések. 3. alrovat. Egyéb építkezésekre. A többlet 132 130 K, mivel ugyanezen czim rendes bevételeinek 1. (büntetéspénzek) alrovata az eddigi összeggel szemben az 1899. évi tényleges eredmények alapján 167.008 Kval magasabb összegben lévén előirányozható, ezen bevételi többlet azon része, melyet a rendes kiadások 1. rovatán előirányzott többletek igénybe nem vesznek, az 1892. évi XXVII. t.-cz. alapján letartóztató intézeti építkezések czéljaira volt előirányozható. Az ezen alrovat alatt ekként felvett 576.524 K terhére a következő építési s ezzel kapcsolatos költségeket irányoztam elő: 4*