Állami költségvetés - 1901
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1901. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
74 E tételek képezik a feltüntetett 26.500 K előirányzat összegét, mely nem ötletszerű előirányzat, hanem szélesebb keretű közművelődési politikám czéltudatos és fokozatos kifejtésének képezi folytatólagos szükségletét és elmaradhatatlan feltételét. Magyar nemzeti muzeum. Rendes kiadások: 53. czim. 1900. évre megszavaztatott 383.422 K, 1901. évre előirányoztatik 416.428 „ többlet . 33.006 K. E többletből 18.506 K a személyi járandóságokra esik és pedig a muzeuini tisztviselők illetményeinek rendezéséből kifolyó költségekre. A nemzeti muzeum tisztviselői ugy nagyjelentőségű kulturális hivatásukhoz, — mint, e hivatásuk keretében kifejtett tudományos munkásságukhoz — és társadalmi állásukhoz mérten javadalmazás, és munkaerejök kihasználása tekintetében mindeddig méltatlan, szinte félszeg helyzetben voltak. Az e miatt évek hosszú sora óta hangzó panaszok, s már az országgyűlés előtt is többszörösen szóvá tett visszásságok orvoslása elől magának, a nagyfontosságú intézménynek kára nélkül továbbra is kitérni nem lehet. A nemzeti muzeum tisztviselői karát képező szakférfiak a hazai tudományosságnak, a közmivelődésnek és a nemzet féltve őrzött legelső közművelődési intézetének tett önfeláldozó szolgálataikkal rászolgáltak arra, hogy egyrészt anyagi érdekeik megóvásánál, másrészt pedig munkaerejök miként való kihasználásánál a magyar állam hathatós támogatására és méltányló figyelmére számithassanak. Maga az intézet pedig, Széchenyi Ferencz grófnak, s mellette a nemzet legjobbjainak e nagy alkotása, a tudomány és közmivelődés terén kivivott tekintélyével és kifejtett nagy hatásaival megérdemli azt, hogy százesztendős fennállásának 1902-ben bekövetkezendő ünnepét tisztviselői anyagi sorsának jobbraforditásával ülhesse meg. A szükségletek két irányban kívánnak kielégítést, úgymint egyrészt a tisztviselői kar illetményeinek olyatén rendezése révén, hogy előlépése legalább a VI. tizetési osztályig biztosittassék, másrészt pedig a létszámnak megfelelő kiegészítése révén. A pénzügyi viszonyokra tekintettel, kénytelen vagyok egyelőre, első lépésül, az 1901. évi költségvetésben csak az illetményeknek, s ezzel kapcsolatban a rangsorolásnak rendezésére szorítkozni, későbbié hagyván a létszám fokozatos kiegészítését. Ez az illetményrendezés az 1893. évi IV. t.-cz. legcsekélyebb módosítása nélkül is keresztülvihető, a mennyiben a tisztviselői állásokat azokba a magasabb