Állami költségvetés - 1901
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1901. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
62 a városban állandóan vagy csak átmenetileg nagyobb számban tartózkodását okozzák, s viszont a vidéki szegény beteg vagy vajúdó nőknek az intézet felkeresését is lehetővé teszik. De felette kivánatossá teszi a pécsi bábaképezde felállítását az a körülmény is, hogy Baranyában és a szomszédos megyékben még mindig igen nagy hiány van az okleveles bábákban. Ezen a hiányon szintén hivatva van a bábaképezde felállítása segíteni. Az ösztöndijaknál mutatkozó 5.000 K többletből 2.000 K az újonnan felállítandó pécsi bábaképezdét felkereső szegénysorsu nők segélyezésére irányoztatik elő, 2.000, illetőleg 1.000 K pedig a budapesti és a nagyszebeni bábaképezdék hasonló czéljaira fogna szolgálni. A budapesti bábaképezdében ugyanis eddigelé ösztöndijak rendszeresítve nem voltak, a nagyszebeni bábaképezde pedig, minthogy ott csak egy téli tanfolyam tartatott a szegény növendékek segélyezésére, csupán 1.000 K felett rendelkezett. Minthogy a budapesti intézetet felkereső növendékek között is elég nagy számmal vannak olyanok, a kik a segélyre reászorulnak; minthogy továbbá a nagyszebeni bábaképezdében ezidő szerint már, ugy mint a többi intézetben, szintén két tanfolyam tartatik évenkint: ennélfogva ezen tanintézeteknél is gondoskodni kellett ösztöndijak rendszeresítéséről, illetőleg azoknak szaporításáról. A dologi kiadásoknál mutatkozó 20.000 K többlet legnagyobb részében szintén a pécsi bábaképezde felállításával függ össze. Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások : 17. czim. 1900. évben megszavaztatott . . 17.636 K, 1901. évre előirányoztatik 25.000 „ tehát több 7.364 Kval. Uj tételképen szerepel az internátusok létesítésére és fenntartására előirányozott 10.000 K, viszont azonban elmarad a pozsonyi bábaképezde kerítésének felépítésére engedélyezve volt 2.6 36 Iv s igy a tiszta többlet 7.364 Iv. A bábaképezdéknél az alapos kiképezés biztosítására legalkalmatosabb és tovább nem nélkülözhető berendezés : az internátusok létesítése. A dolog természetéből folyik, hogy a bábanövendékek közé inkább az alsó néposztályba tartozó, kevesebb műveltségű és kisebb tudású nők lépnek. Ezeknek a gyakorlatba beváló, az önálló cselekvésre alkalmas, lelkiismeretes és ügyes bábákká kiképezése csak akkor sikerülhet, ha az illetők állandóan az intézetben tartózkodnak, szigorú fegyelem és felügyelet alatt állanak és minden egyes esetet felhasználhatnak ismereteik és tapasztalataik kiegészítésére és felfrissítésére. Ezt pedig egyedül az internátusok