Állami költségvetés - 1901
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1901. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
60 is, hogy már a felső kereskedelmi iskolák igazgatói részére szintén rendszeresítve vannak a VII. fizetési osztálybeli állások s igy teljesen méltányos, hogy ezen fontos hivatásu intézet igazgatója is azon fizetési osztálybeli állásba soroztassék. Rendkivüli kiadások. Átmeneti kiadások: 16. czim. 1900. évre megszavaztatott — 1901. évre előirányoztatik 1.500 K, tehát több 1.500 Kval. Fentebb emiitettem, hogy a keleti kereskedelmi akadémia czélszerü uj bérhelyiségben lesz berendezve. Az intézetnek eddig sem saját bútorai, sem felszerelési tárgyai nem voltak, most tehát midőn már alkalmas helyiséggel fog birni, gondoskodni kell a szükséges felszerelésről is; ennek költségeire 1.500 Kt irányoztam elő. Kereskedelmi iskolák segélyezése. Rendes kiadások: 41. czim. 1900. évre megszavaztatott 90.000 K, 1901. évre előirányoztatik 105.000 „ tehát több 15.000 Kval. Ezen költségtöbbletet a budapesti kereskedelmi akadémia, valamint a zombori és nag} rváradi felső kereskedelmi iskolák államsegélyeinek felemelése okozza. A budapesti kereskedelmi akadémia segélye az 1901. évre 10.000 Kval emelendő fel. Ezen intézet vezérlő bizottsága az 1900/1. tanévtől kezdve azt újonnan szervezte s a két évre terjedő kereskedelmi akadémiai tanfolyamot is megnyitotta. Az újjászervezés nemcsak jelentékeny építkezési költségeket okoz az intézet fentartóinak, de a mellett az évi kiadásokat tetemesen fokozza, mert az akadémiai tanfolyam hallgatóinak alkalmat kell nyújtani arra, hogy magasabb színvonalú kereskedelmi, forgalmi és közgazdasági tárgyú előadásokat látogathassanak, valamint, hogy szemináriumi gyakorlatok alapján teljes és tág körii bepillantást nyerjenek a modern kereskedelem technikájába. Az intézet ily újjászervezésében nyilvánuló áldozatkészség az állam részéről méltányos anyagi támogatást érdemel, mert a hazai kereskedelmi szakoktatás fontos előhaladását jelenti, de azért is, mert a budapesti kereskedelmi akadémia az államot illető anyagi terheken könnyit azzal, hogy lehetővé teszi, mikép az intézet a kereskedelmi iskolai tanárképző részére is igénybe vétessék. A zombori felső kereskedelmi iskola segélyezésére 2.000 K többletet, a nagyváradi felső kereskedelmi iskola segélyezésére pedig 3.000 K többletet irányoztam elő.