Állami költségvetés - 1901

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1901. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

18 Az élettani és a vegytani tanszék mellé rendszeresítendő két adjunctusi állás az adjunctusi intézmény fokozatos életbeléptetésének folyamánya. Az újonnan rendszeresítendő tanársegédi és gyakornoki állások közül egy tanársegéd és gyakornok az elmekórtani, nemkülönben a gyógyszertani tanszék mellé szükségeltetik. Az uj elmekórtani klinika, mely a jövő tanévben rendelkezé­sének át fog adatni, az eddiginél sokkal nagyobb terjedelmű lévén a jóval nagyobb beteglétszám a segéderők szaporítását is okvetlenül megkívánja. A gyógyszertani tanszék segédszemélyzetének szaporítása, valamint az egyetemi gyógyszerészi állás szervezése, egy a gyógyszertan tanárának felügyelete alatt működő egyetemi házi gyógyszertár felállításával függ össze. A kolozsvári egyetem tanácsa és az egyetemmel kapcsolatos kolozsvári Karolina-kórház igazgatója, ugy pénzügyi, mint tanítási szempontokból kívánatosnak jelentik ki egy egyetemi házi gyógy tárnak a belügy minister ur engedélyével leendő felállítását, miután a Karolina-kórház gyógyszerszükségletei jóval kedvezőbben lesznek ilyen módon házilag előállíthatók, mintha azok gyógyszertárban készülnek. Ezen intézkedés azonban tanügyi szempontból is előnyös, mert hivatva lesz a gyógyszerész-növendékeknek a gyógvszerészettan terén nagyon is hézagos gyakorlati ismereteit kibővíteni, s ezzel megváltozik azon sajátságos állapot is, hogy a gyógy­szerészettan az egyetemen vizsgáltatik ugyan, de tanításáról gondoskodva nincsen. A harmadik tanársegédi, valamint a laboransi és egyik szolgai állás a tör­ténelmi segédtudományok tanszékének átalakításával újonnan rendszeresített régészeti tanszék számára terveztetik. Ezen tanszék van ugyanis hivatva az erdélyi muzeum-egylet régiség gyűj­teményeit, melyek eddig, megfelelő helyiségek hiányában, inkább csak raktárilag voltak elhelyezve, a tanszék rendelkezésére bocsátandó uj helyiségekben tudományos alapon rendezni, felállítani és feldolgozni. E czélra a tanszéket, a dolog termé­szetéből kifolyólag, segéd- és szolgaszemélyzettel kell ellátni. A második szolgai állás szervezését a közegészségtani tanszék szükségletei kívánják meg, az ott folyó a különböző fertőző betegségek kórnemző anyagaira vonatkozó kísérletekhez okvetlenül külön, egyéb intézeti teendőkkel nem foglal kozó szolga kell. A ruhailletmény éknél mutatkozó 180 K többlet a két szolgai és egy labo­ransi állás szervezésével függ össze. A napidíjaknál feltüntetett 1.095 K többlet a jogi kar hallgatóinak nagy­mérvű emelkedésével járó irodai munka feldolgozására szükséges napidíjas alkalma­zása által okoztatik. A dologi szükségleteknél mutatkozó 28.200 K többletből 26.200 K az elméleti és gyakorlati szükségletekre, 2.000 K pedig az egyetemi kör segélyének felemelésére esik.

Next

/
Thumbnails
Contents