Állami költségvetés - 1901

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIRÁLYI FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1901. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

28 304.555 Kval kérek többet, míg a csikótelep rendes bevételeit a mult évi 130.000 Kval szemben csak 123.000 Kval irányoztam elő. Az előirányzott kiadások és bevételek részletezésére később lesz szerencsém rátérni, itt csupán annak a szintén feltűnő körülménynek felderítésére szorítkozom, hogy a csikótelep 1901. évi bevételei alacsonyabban vannak előirányozva mint az 1900. évben. Ennek magyarázatát abban adhatom meg, hogy a kérdéses birtoktestnek az a része, a mely eddig is gazdasági müvelés alatt állott, feles mivelés utján kizárólag gabonafélék termelésével hasznosittatott, mig a jövőben a birtok az okszerű gazdálkodás elveihez képest nem fog egész terjedelmében a közvetlen pénzbeli jövedelmet biztosító piaczi vagy ipari növények termelésére fordíttatni, hanem azon az állattenyésztés egyes ágainak is megfelelő szerepet kívánok juttatni. A tenyésztendő állattörzsek tartásához, a szükséges szálas és szemes, vagy egyéb takarmányfélék előállítására tehát egy nem jelentéktelen olyan terület lesz lekötve, a melynek jövedelme eddig mindig a termelés évében teljes mértékben jelentkezett, a birtoknak házi kezelésbe való vétele folytán azonban jövőben csak akkor nyilvánul, ha a tenyésztendő állattörzsek szaporulata eladás alá kerül. Ter­mészetszerű tehát, hogy a bevételeknél a kezelés első évében elmaradás fog mutat­kozni s a bevételek emelkedése csak a második évben, illetőleg még későbbi időben várható. Az előirányzott bevételek és kiadások részletes indokolására a következő­ket van szerencsém tisztelettel előterjeszteni: A rendes kiadásokra 15.639 Kval kevesebbet kérek mint a mult évben, a mely a jelentkező kiadások megszorítása folytán állott be. Fel kell azonban említenem, hogy az előirányzott kiadások között két uj tételt is vettem fel, nevezetesen az emiitett birtokok gazdasági cselédjei és munkásai után az 1900. évi XVI. t.-cz. értelmében a munkaadó által fizetendő segélypénztári hozzájárulásokra 6.600 Kt, a birtokokat látogató külföldi vendégek ellátásánál felmerülő kiadások fedezésére pedig 2.100 Kt. A rendkívüli kezelésben 33.550 K átmeneti kiadást irányoztam elő, a melyből a bábolnai ménesbirtok részére beszerzett gőzásó-gép törlesztésének második részle­tére 16.150 Kt, a gödöllői koronauradalomban pedig gazdasági eszközök beszer­zésére 17.400 Kt szándékozom felhasználni. Beruházásokra összesen 454.938 Kt, vagyis az 1900. évre engedélyezett 379.294 Knál 75.644 Kval többet kérek. Ez az emelkedés, mint volt szerencsém fentebb jelezni, onnan származik, hogy a bukin-palánkai csikótelepen szükséges épületek létesítésére kellett 247.400 Kt

Next

/
Thumbnails
Contents