Állami költségvetés - 1901
Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIRÁLYI FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISTERIUM 1901. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
21 Egyébiránt az évi átalányok a többi törvényhatóságoknál is változhatnak jövőre kisebb-nagyobb mértékben, a mennyiben nincs kizárva, hogy a már állami kezelésbe vett területeken kivül, a törvény értelmében, itt-ott ujabb területek is állami kezelésbe lesznek veendők, valamint az is megtörténhetik, hogy a már állami kezelésbe vett területek közül egyes részletekre nézve az állami kezelést ugyancsak a törvény értelmében meg kell szüntetni. És végül az is elő fog fordulni, hogy az évi átalányokból egyes véderdő kopár terület részletekre kivetett járulékokat az 1898. évi XIX. t.-cz. 23. §-a alapján részben vagy egészben el kell engedni. Ezek a változások azonban végeredményükben az 1. rovat alatt előirányozandó bevételek főösszegét a mostanihoz képest minden valószínűség szerint nem csökkenteni, hanem emelni fogják. Az előbbiek szerint előirányzott évi átalányok az 1900. évi költségvetésben ezen rovat alatt megállapított 795.363 Kval szemben 7 50.032 Kt eredményeznek. A végeredményben tehát 45.331 Kval kevesebb bevétel mutatkozik. Ennek az oka az, hogy a törvény 19. §-a alapján megállapított évi átalányokból a véderdőkre és kopár területekre kivetett járulékok egy részét kerek számban összesen 8.000 Kt a törvény 23. §-a értelmében el kellett engedni, továbbá, hogy egyes törvényhatóságokban az évi átalányt részint a 19. §-ban foglalt korlátozó rendelkezések folytán, részint a birtokosok anyagi helyzetére való tekintettel kisebb összegben lehetett megállapítani; mint a milyen összeg az 1900. évi költségvetésbe előzetes adatok alapján fölvétetett. Minthogy azonban más törvényhatóságokban viszont magasabb átalányok voltak megállapíthatók az 1900. évi költségvetésbe fölvett tételeknél, az utóbb emiitett változások egymást ellensúlyozzák, csupán Krassó-Szörény vármegyében állott be nagyobb visszaesés abból az okból, mert itt a volt 13. számú román bánáti határezred vagyonközségeiből alakult vagyonközség erdeire eső járulékokat ezúttal nem lehetett számításba venni. Ezen vagyonközség erdei ugyanis a megindított törvényszerű tárgyalások mostani állása szerint előreláthatólag nem fognak állami kezelésbe vétetni. Egyébiránt az, hogy a vagyonközösségi erdők után 1900-ra előirányzott összeg esetleg nem fog befolyni, már az 1900. évi költségvetés indokolásában (lásd a 24. oldal 3. bekezdést) jeleztetett. A bevételek 2. rovata alatt (egyéb bevételek) ellenben 1900. évi előirányzatba felvett 25.340 K helyett 54.800 Kt tehát 29.460 Kval