Állami költségvetés - 1900

Részletezés - INDOKOLÁS

64 három hivatalnoknak, ugy mint: a gyorsiroda másodfőnökének eddigi pótlékához még 7^0 koronát, egyik gyorsíró revisornak eddigi 100 korona pótlékán túl még 600 koronát és egyik gyorsíró revisornak meg­állapított 700 koronát; végül a hivatalnokoknak a fizetési fokozatokba az 1893. IV. t-cz. rendelkezéseinek megfelelően leendő arányos beosztására ugyancsak a gazdasági bizottság határozata alapján előirányoztatik 1.200 korona. Ezeken kívül még az a változás van, hogy az egyik gyorsíró segéd fizetésére 200 koronával több irányoztatik elő, de ezzel szemben a naplószerkesztő segéd fizetése 200 koronával kevesebb lesz, mint a folyó évben, ez tehát különbséget nem tesz. Ezek szerint tehát e rovaton a többlet 4.820 korona lenne, mely azonban 400 koronával apad, mivel egy terembiztosi állás üresedés folytán alacsonyabb fizetési fokozatba kerül, ez 200 korona; továbbá elhalálozás folytán megszűnt az egyik telefonkezelő lakpénzpótléka, a mi szintén 200 korona. így áll elő a kimutatott 4.420 korona többlet. 3. czim. A magyar delegátió kiadásai: 1899. évre megszavaztatott 52.000 K, 1900. évre előirányoztatik 12.000 „ 1900-ra tehát kevesebb 4CK000 Kval^ mert az 1900. évben a delegatió Budapesten fog ülésezni. Ezek szerint mutatkozik az elől kimutatott kevesebblet 36.180 K. Nyugdíjak. VI. FEJEZET, 1. czim. 1899. évre megszavaztatott 43.454 K, 1900. évre előirányoztatik 41.618 „ 1900-ra tehát kevesebb 1.836 KvalT a nyugdíjasok létszámában előfordult változások folytán. Állandó országház építésére az 1884. évi XIX. t.-cz. alapján. Rendkívüli kiadások. Beruházások: I. fejezet. 1899. évre megszavaztatott • 1900. évre előirányoztatik Közösügyi kiadások. Rendes kiadások: IV. fejezet. Átmeneti kiadások: I. fejezet. A magyar korona országainak a közösügyi rendes és rendkívüli szükségletekhez való hozzájáru­lása czimén, egyelőre s addig míg a közös kormány ez iránt teendő előterjesztései alkotmányos tárgyalás alá kerülnek, a megelőző évnek megfelelő összegek vétettek fel az előirányzatba. Az 1849. évtől 1867. évig tényleg fennállott központi kormány közegeinek nyugdíjai. Rendes kiadások: V. fejezet. 1899. évre megszavaztatott 46.406 K, 1900. évre előirányoztatik 44.270,, 1900-ra tehát kevesebb 2.136 Kval, a nyugdíjasok létszámában időközben előfordult halálozások folytán. 1,700.000 K, ugyanannyi.

Next

/
Thumbnails
Contents