Állami költségvetés - 1900
Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A M, KIR. KERESKEDELEMÜGYI MINISTERIUM 1000. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS JELENTÉS AZ 1897. ÉVI XXX. TŰRVÉNYCZIKK ALAPJÁN ESZKÖZÖLT BERUHÁZÁSOKRÓL
87 az által, hogy a szaporodott hajójáratok következtében az államvasutakon szállított utasok száma biztosan növekedni fog, mi egyelőre mintegy 40.000 koronányi bevételi többletet fog az államvasutak javára eredményezni. 4. A tengeri szabad hajózásnak az 1898. évi XXII. t.-cz. alapján való segélyezésére 180.000 korona irányoztatott elő. • Tekintettel azon örvendetes mozgalomra, melynél fogva a folyó év kezdetén a szabad hajózás üzésére két uj és nagyobb hordképességii gőzös szereztetett be. és mely egyúttal kilátást nyújt arra, hogy az idézett törvényben megállapitott, segélyezés ellenében hazai hajózásunk fejlesztésére még egyéb gőzösök is fognak beszereztetni, az ilyképen növekedő szükséglet fedezése czéljából a szabad hajózás segélyezésére eddig előirányozva volt hitelt 20.000 koronával, azaz 180.000 koronára emeltem fel. 5. A tengeri hajók épitésének az 1895. évi XXXIV. t.-cz. alapján való segélyezésére változatlanul 10.000 koronát irányozok elő. Ezen rovat terhére — mint az az 1898. évi költségelőirányzat indokolásában felemlittetett — a trieszti tengerészeti akadémia hajóépítési tanfolyamának hallgatására kiküldött magyar ifjú segélyezésére 2.000 koronányi ösztöndíj olyképen engedélyeztetett, hogy az összegnek 800 koronányi része 1898-ban, a fennmaradó rész pedig 1899-ben tétessék folyóvá. Ezen kiadásnak ilyetén előrányzásánál hivatali elődöm abból indult ki, hogy az illető növendék, a ki a hajóépítési tanfolyamot jó sikerrel befejezte, az első évben valamely trieszti, a második évben pedig valamely külföldi hajógyárban fogja a hajóépítés terén a kellő gyakorlatot elsajátítani. Minthogy azonban a trieszti Stabilimento tecnico ajánlatára az illető növendéknek megengedtetett, hogy a nevezett trieszti hajógyárban még egy évet tölthessen, a növendék 1899. évben is csak 800 koronányi ösztöndijat élvezett és az egy évvel elhalasztott külföldi gyakorlat idejére számításba vett 1.200 koronányi ösztöndíj e szerint a szóban levő rovat 1900. évi hitelét fogja terhelni. G. Az „Adria" m. kir. tengerhajózási részvénytársaság ministeri biztosának díjazására változatlanul 8.000 koronát irányozok elő, mely kiadást az „Adria" társaság által a vele fennáll«') szerződés alapján a ministeri biztos díjazására fizetendő és a rendkivüli bevételek 1. rovata alatt előirányzott 8.000 korona ellensúlyozza. 7. Az e rovat alatt felvett 3.000 koronányi összeget a magyar keleti tengerhajózási részvénytársaság a vele fennálló szerződés 22-ik §-a értelmében fizeti a ministeri biztos díjazására. 8. Az előirányzott 800.000 koronányi összeg a „Magyar Folyam és Tengerhajózási Részvénytársaság" nak az 1894. évi XXXVI. t.-czikkel beczikkelyezett szerződés 19-ik §-ában van államsegélyként biztosítva.