Állami költségvetés - 1900
Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUM 1900. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
61 Több Kevesebb korona 4. Ruhailletmény fejében felvettem a most emiitett 12 fegyőr illetve börtönőr részére fejenkint 80 koronával .... 960 koronát. Az őrök szaporítását indokolja a lipótvári fegyintézetnél azon körülmény, hogy ott 187 magánzárkából álló épület emeltetvén, ennek benépesítése már ez évben fog megtörténni s az intézet fejlesztésével az őrség szaporítása is szükséges. A szegedi kir. kerületi börtönnél pedig szükséges az őrség szaporítása azért, mert ezen intézet a letartóztatottak számát véve figyelembe, a többi intézetekhez képest a legkisebb őri létszámmal bir, az őrségből, mely túl van csigázva a szolgálatban, készenlét nem tartható, e nélkül pedig ki van téve az intézet annak, hogy váratlan veszély esetében ennek elhárítására rögtönös segélyt alkalmazni nem lesz képes. Ide járul az is, hogy az intézet felállítása óta a vizsgálati foglyok száma megkétszereződött, s épen ezek igénylik a legéberebb felügyeletet, mert ezek kísérlik meg leginkább a szökést és öngyilkosságot s ezeknél kell arra is ügyelni, hogy egymással és idegenekkel ne érintkezhessenek. Ezen indokok utaltak már eddig is arra, hogy egyelőre napidíjas őrök alkalmazását engedélyezzem. Dologi kiadások. Az 1899. évre megállapittatott . . 1,491.618 K az 1900. évre előirányoztatik 1,590.118 „ tehát több 1)8.500 Kval több kevesebb korona 1. Épületek fentartására többletként 12.100 koronát irányoztam elő az előző tapasztalati év számadási eredményeit véve figyelembe és pedig annál inkább, mivel az utóbbi évek során emelt letartóztatás] intézeti épületek, különösen pedig a budapesti kir. orsz. gyűjtőfogház egyes építési munkáinak jótállási ideje lejárván, azok fentartása az erre rendelt hitelt mindinkább meg fogja terhelni. 2. Irodai költségeknél felvettem többletként 1.000 koronát. 6. Házi kiadásoknál 84.200 koronát. 7. Fegyenczek szállításánál 1.200 koronát. Ezen alrovatoknál felvett többleteket az 1898-iki tapasztalati év eredménye alapján kellett előirányozni, mely többlet leginkább az élelmezésnél fog felmerülni, részben pedig számításba kellett azt is vennem, hogy Lipótváron egy nagyobb méretű magánzárka épület, emeltetvén ennek fűtési és világítási költsége, valamint leltári tárgyakkal való felszerelése is fogja e rovaton a kiadásokat emelni.