Állami költségvetés - 1900
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR.VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1900. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
75 Leiró lajstrom készül a néprajzitár gyűjteményeiről, melyeknek első füzete az 1899. év folyamán már meg is jelent. Az első füzet megjelenését a Magyar Tudományos Akadémia pártfogása tette lehetővé. Ezt a pártfogást a jövőre nézve is remélem ugyan, tekintve azonban a Magyar Nemzeti Muzeum néprajzi-tára gyüjteménytárgyainak óriási számát és ama körülményt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia egymaga nem lehet hivatva e leiró lajstrom megjelenését lehetővé tenni, részemről a néprajzi osztály leiró lajstromának készítésére 2.000 koronát vettem fel uj tételképen. Már a mult évben indokoltam volt, mily nagyfontosságú az, hogy az egyes természetrajzi osztályok és a néprajzi osztály gyűjtéseiket és kutatásaikat gyüjteniénytárgyaik hitelessége szempontjából osztálytisztviselőik, mint szakértők utján a helyszinén eszközöljék; az akkor kért nagyobb összeget, az általános pénzügyi helyzetre való tekintettel az állattári és néprajzi-tári osztályokra szoritva, csak 1.000 koronával lehetett felvennem, most a Magyar Nemzeti Muzeum e részben való ujabb sürgős kérésének engedve, az állattári gyűjtésekre, a néprajzi magyar tárgyaknak, a melyek már a muzeum tulajdonát képelik, a helyszinén való hitelesítésére és szükséges kiegészitésére s a növénytani osztály keretében a Flora Hungaricának a helyszínen való gyűjtésére összesen az eddigi 1000 korona helyett 2.400 koronát vettem fel. Az alapítványi illetékek 4.190 koronával emelkednek, mert a báró Rudich József és a gróf Karácsonyi Guido-féle alapítványokból addig közvetlenül eszközölt kiadások az állami költségvetésbe beillesztendők. Ez azonban csak átfutó tétel, a mennyiben az alapítványok hasonösszegíi jövedelme a bevételek közé is felvétetett. Mult évben indítottam meg és pedig igen szép sikerrel, a muzeumi tudományos előadások cyklusát, amelyeket ez idén a lehetőség mérvéhez képest kívánok fejleszteni, nevezetesen az előadásokat, melyek az első cyIdusban csakis a régiségtár ügykörét ölelték fel, több osztályra is óhajtom kiterjeszteni s azoknak vonzóbbá tétele czéljából veti tő készülék segélyével magyarázó és szemléltető jelleget kívánok adni. Az első kisérletképen 1.000 koronával előirányzott ezen előadások megtartására a jelen évben 2.000 koronát irányoztam elő. A termekben őrködő hadastyánok költségei annak folytán, hogy a közúti vaspálya társaság őket nem ingyen, hanem mérsékelt áron szállítja be, továbbá mivel a néprajzi osztály megnyitásával, a mely osztály a képtárral ugyanegy napon látható, az eddiginél lényegesen több őrző személyre van szükségem, 600 koronával volt emelendő. Hasonlóan 600 koronával kellett a légszesz világítás költségeit emelnem, a mely összeg a laboratórium által felhasznált nagyobb mennyiségű világító anyag és az igazgatósági iroda délutáni hivatalos órái alatt fogyasztott villamos világítás árában leli indokolását. 10*