Állami költségvetés - 1900

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR.VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1900. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

63 böző czimén, intézetenként külön-külön előirányzott költségeket, ezúttal egy czimén foglaltam össze. Ezen változtatásra okot azon visszás helyzet szolgáltatott, hogy az aránylag csekély létszámú Concretual status mellett, az állások helyhez kötöttségéből, egyesekre nem ritkán sérelmes kinevezések lettek volna eszközlendők; ha a költséges és sok esetben méltányossági szempontból nem is indokolt másik alternativa, az áthelyezés nem látszott indokoltnak. A hozzám e tárgyban érkezett többrendbeli panasz folytán az állások, s illetve a járandóságok összesítése volt az egyedüli eszköz, mely a kérdés kellő és méltányos megoldását biztosíthatta. Az igy egy czimén összesített intézmények költségelőirányzatát, az 1900. évre összesen 33.524 koronával emeltem. Ezen emelés legnagyobb részben, az 1893 : IV. t.-cz. 19. §-a végrehajtá­sának és a már régebben kezdeményezett fejlesztések folyománya. Ezen többletből, a személyi járandóságokra 21.124 korona esik és a követ­kező, feltetlenül szükséges kiadások által okoztatik: A siketnémák váczi orsz. m. kir. nevelő- és tanítóképző intézetében, vala­mint a képezhető hülyék és gyengeelméjüek orsz. m. kir. nevelő- és tanintézetében az igazgatói állások az emiitett intézetek viszonyainak megfelelőleg újjászervezendők lévén, ezen állások illetményeit, egy igazgató-tanári és egy rendes tanári állás felhasználásával, összesen 700 korona költséggel rendeztem. Mivel a IX. fizetési osztályba tartozó igazgató-tanárok, igazgatói teendőikért eddig semmiféle díjazásban nem részesültek; figyelemmel az igazgató-tanárok admi­nistrativ teendőire, a bejáró szegénysorsú növendékek ellátási költségének megszer­zésénél reájuk háromló irodai teendőkre és a tanitás megfelelő irányításával járó felelősségükre, végül állásuk bizalmi természetére: a rendes tanári teendőkért járó díjazásukon felül részükre évi 400 korona mükrjdési pótlék előirányzásától tovább nem zárkózhattam el. Ezen intézkedés 5 igazgató-tanárt illetőleg, 2.000 koronát igényel. A XÍ-ik fizetési osztályba sorolt eddigi 20 tanitói állást, kettővel szapori­tanoni kellett. Ugyanis a m. évi állami költségvetésben, a vakok orsz. intézetétől, a Fröbel-féle tanítóképzőnek átengedett, de igénybe nem vett egyik zenetanitói állás illetményeit, — miután az illető tanitó a vakok intézetében tényleg működik, — vissza kellett állítanom. Ezen felül a siketnémák Budapest székes-fővárossal közösen fentartott m. kir. állami iskolájában, a fokozatos kifejlesztés által igényelt 6-ik osztály részére egy tanerő illetményei voltak fölveendők. Ezen két állás illetményei összesen 3.200 koronát igényelnek.

Next

/
Thumbnails
Contents