Állami költségvetés - 1899
Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A KERESKEDELEMÜGYI M. KIR. MINISTERIUM 1899. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS JELENTÉS AZ 1897. ÉVI XXX. TÖRVÉNYCZIKK ALAPJÁN ESZKÖZÖLT BERUHÁZÁSOKRÓL
61 Ezen czim 3. rovatát az „Egyéb ipari és kereskedelmi oktatási czélokra." képezi, mely rovaton — mint emlitém — az 1898. évi 70.371 frttal szemben most csak 54.060 frtot irányozok elő, vagyis 16.311 frttal kevesebbet. Daczára azonban ezen látszólagos csökkenésnek, mégis emelkedés van itt is, mert egyrészt innen helyeztem át a már emiitett 12.242 frtot a 2. rovathoz; ezenkivül nem szerepel itt többé a pozsonyi szövő-ipariskolára eddig évenként forditott 5.000 frt és a budapesti államilag segélyzett mechanikai tanműhely segélye 5.000 frt, mely intézetek vállalati tanműhelyekké alakíttatván át, segélyüket ez évtől kezdve az ipari és kereskedelmi czélok 1. rovata terhére kapják, végül nem szerepel itt többé a megszűnt soproni kézügyességi iskola 1.200 frtnyi és a kolozsvári technológiai iparmuzeum 5000 frtnyi építési segélye. Nem számítva az első helyen említett 12.242 frtot, mely a czim más rovatán és igy az iparoktatásra előirányzott végösszegben elvégre szerepel, az összes csökkenés 16.200 frt. Ezzel szemben e rovaton 12.110 frt tényleges többlet van, nevezetesen: az országos iparoktatási tanács költségeinél 4.960 frt, ami onnan van, hogy ezen tanács az 1898. évben ujjászerveztetvén, annak összes költségei — a vallás és közoktatásügyi minister ur kinevezésének fentartott előadók tiszteletdiját kivéve, melyek a kinevezés természete szerint csak a kinevezést eszközlő minister tárczáját terhelhetik — most már a vezetésem alatt álló tárczát terhelik; a szakfelügyelet költségeire 2.000 frtot vettem föl, ami teljesen uj tétel; a tanulmányi ösztöndijaknál az emelkedés 2.000 frt; a „Mintalapok iparosok és ipariskolák számára" cziinű vállalat segélyét kénytelen vagyok a vállalat nagy költségeire és sokkal díszesebb kiállítására való tekintettel 1.000 frttal felemelni; a tankönyvek költségeire is 2.000 frttal többet kellett előirányoznom; szaklapokra és könyvekre iparoktatási ügyosztályom számára 250 frttal többet vettem föl; a kolozsvári államilag segélyezett nőip'ariskolát kedvezőtlen anyagi helyzetéből kisegítendő, segélyének 500 frttal való felemelése vált szükségessé; a debreczeni nőipariskola eddig a rendelkezésemre maradt összegből nyervén segélyt, ezt most czélszerübbnek tartottam külön előirányozni; végül a kereskedelmi oktatás fölötti felügyelet költségeire irányoztam elő 800 frtot, hogy a részemre fentartott felügyelet megfelelő szervezésére némi kis összeg álljon rendelkezésemre. Egyébként ezen rovaton kért 54.060 frtnyi összeg részletes felhasználási tervezetét, az ugyanezen czélokra az 1898. évre rendelkezésemre állott összegekkel való összehasonlítással együtt a következő táblázat tünteti fel: